Doros Judit: A honlapon
Lehel kürtje szól
Összetarthat-e embereket pusztán az a tény, hogy valaha egy térségben
éltek, s közös ősöktől eredeztetik magukat? A Jászok Egyesületének példája
azt mutatja, hogy igen. A több mint hatszáz tagot számláló szervezet idén
már tizenötödik születésnapját tartja, s támogatottsága egyre nő. Amióta
a személyi jövedelemadó egy százalékát civil csoportok kaphatják, az egyesület
egyre eredményesebben gazdálkodhat: a kezdeti néhány százezer adóforint
után tavaly már 12 millió érkezett a számlájukra.
Dobos László, az egyesület vezetője szerint a jászokat nem csak az tartja
össze, hogy a Jászságban születtek és onnan származtak el az ország vagy
a világ távolabbi pontjaira. Szavai szerint a "jász öntudatnak"
része a közös múlt, s annak tisztelete, hogy ez a népcsoport több mint
kétszázötven évvel ezelőtt saját erejéből váltotta meg a szabadságát.
A jászok ma is büszkék arra, hogy - miután 1702-ben I. Lipót császár eladta
területüket a német lovagrendnek - őseik gyűjtést rendeztek, és 1745-ben
sikerült visszavásárolniuk földjeiket, megváltaniuk szabadságukat. A megváltást
részben kölcsönből, részben a települések polgárainak önerejéből finanszírozták.
Az elszármazott jászok korábban is törekedtek arra, hogy új lakóhelyükön
is megtalálják egymást. Jászok Egyesülete Budapesten néven 1920-ban alapították
meg első közösségteremtő egyesületüket, vezetőjük Czettler Jenő agrárközgazdász,
egyetemi tanár, országgyűlési képviselő lett. A szervezetet 1946-ban feloszlatták,
de az elszármazott jászok majd ötven évvel később, 1991-ben újból létrehozták
Budapesten a Jászok Egyesületét. Taglétszámuk idén már meghaladta a hatszáz
főt, s harminc tagszervezetük van.
Dobos László azt mondja: a jászok aktív munkát végeznek, s folyamatosan
tartják egymással a kapcsolatot. Havonta találkoznak, s olyankor főként
a Jászságot érintő előadásokon vesznek részt. Az elmúlt időszakban például
Hegyi Klára történész A Jászság a törökök uralma alatt címmel tartott
előadást, vendég volt Kertész Róbert régész, aki Szolnok legrégibb hídjának
régészeti feltárásáról mesélt, Kocsis Gyula egyetemi oktató pedig A Jászság
társadalma, népessége és gazdálkodása a XVI-XVII. században című könyvét
mutatta be. Az egyesület minden esztendőben részt vesz a Jászok Világtalálkozójának
szervezésében: tavaly Jánoshidán, idén Jászboldogházán rendezik ezt az
eseményt. Támogatják olyan tanulmányok, könyvek megjelenését is, amelyek
a jászok hagyományait, kultúráját, szokásait örökítik meg. Kapcsolattartásukat
megkönnyíti, hogy nemrégiben saját honlapot indítottak, ahol bemutatják
az idén 15 éves egyesület történetét, tagságát, tagszervezeteit, felvillantják
a jászok és a Jászság történetét. A www.jaszokegyesulete.hu honlap érdekessége,
hogy azon megszólal Lehel kürtje is.
Népszabadság, 2006. március 27.
Körmendi Lajos: Jászok
Egy egyesületről és egy alapítványról szeretnék írni most, végre nekiduráltam
magam, pedig már réges-régen tervezem, de mindig halogattam; kimondatlanul
is azt várva, hátha megteszi ezt nálam avatottabb ember. Néhány esztendeje
tisztelettel vegyes ámulattal figyelem a Jászok Egyesülete és A Jászságért
Alapítvány tevékenységét. Bevallom, leginkább a jászkun alapkönyvek újrakiadása
igézett meg, olyan könyveké, amelyek a legtöbb könyvtár polcain sem találhatók
már, az aukciókon pedig csillagászati áron kelnek el, ha egyáltalán akad
belőlük eladásra kínált példány. A Jászok Egyesülete és A Jászságért Alapítvány
1991-ben Fodor Ferenc A Jászság életrajza, 1992-ben Gyárfás István A jász-kunok
története című művét négy kötetben, valamint Herbert János Jászárokszállás
nagyközség monográfiája című könyvét adta ki. 1993-ban Palugyay Imre Jász-Kún
Kerületek s Külső Szolnok vármegye leírása című könyve jelent meg ugyancsak
hasonmás kiadásban. Már hirdetik az újabb hasonmás kiadást, Horváth Péter
Értekezés a kunoknak és jászoknak eredetekrül, azoknak régi és mostani
állapotjokrul című könyvét, melyet a szerző 1823-ban írt. Mindig azt vártam,
hogy majd egy történész, helytörténész, vagy más társadalomtudós méltatja
ezeknek a kiadványoknak a jelentőségét. Ez lenne méltó. Én a magam porban
poroszkáló szavaival legföljebb felhívhatom az olvasók figyelmét ezekre
a gyönyörű könyvekre, melyekben tanulmány ismerteti a szerző életútját,
munkásságát, de közlik a támogatók, előfizetők névsorát is. Ez utóbbi
nagyon tanulságos. Kitetszik belőle, melyik településről kik rendelték
meg, s ebből látszik, hogy az értelmiségieken kívül nagyon sok munkás,
földmunkás, nyugdíjas is előfizette a szűkebb hazánkról, rólunk szóló
könyveket. Úgy tűnik, össznépi ügy volt a Jászságban e művek kiadása.
Ezekkel a könyvekkel azonban a jászok igen nagy szolgálatot tettek a kunoknak
is, jó lenne, ha a további kötetek megrendelőinek névsorából látszana,
hogy a Nagykunság lakói ezt felismerték. A Jászságért Alapítvány ezen
kiadványokkal kitűzött céljait igyekszik teljesíteni, egyebek között erősítette
velük a jász öntudatot és azonosságtudatot, e könyvek kiadása érdekében
(is) összefogta a Jászságból elszármazottakat, de a Jászságban élőket
is. Ugyanezt elmondhatjuk a Jászok Egyesületéről is, melynek hasonló céljai
vannak. Ennek a jelentősége óriási. A Jászok Egyesülete és a Jászságért
Alapítvány ezekkel a könyvekkel (is) megmutatja, hogyan szolgálhatja igazán
egy nép, egy tájegység életét. Miközben mindezt leírom, tudom, hogy a
Jászság felvirágoztatásáért más egyesületek, alapítványok is munkálkodnak.
Jó lenne többet tudni róluk.
Jászkun Krónika (Szolnok), 1994. január 21.
Selmeczi László: A jászok "bibliái"
Még három éve sincs, hogy a könyvesboltok polcain a reprint kiadványok
között feltűnt Fodor Ferenc méltán híressé vált tájéletrajzi monográfiája,
A Jászság életrajza. A könyv gerincén a szerző neve és a cím mellett egy
embléma volt látható, a Lehel-kürt előtt álló, fejét oldalra fordító,
kiterjesztett szárnyú ragadozó madár. Ez a grafikus ábrázolás többek között
a jász öntudat és hagyományok ápolása, megőrzése céljából alapított, a
Jászságból elszármazottakat magába foglaló szerveződésnek, a Jászok Egyesületének
az emblémája.
A Jászság különös tájegység a Zagyva és a Tarna mentén, amelyet számon
tart a földrajzkutató, mint egykor autonómiát élvező közigazgatási egységet
a jogtörténész, az ott élőket, mint külön kultúrájú népcsoportot az etnográfus,
s mint észak-iráni eredetű, a kaukázusi oszétekéhez hasonló nyelven beszélő,
később a magyarságba beolvadt népcsoportot a történész.
A jászokat a kunokhoz hasonlóan a mongol támadás mozdította ki lakhelyükről,
a Kaukázus és a Fekete-tenger felett elterülő pusztákról, s egyes csoportjaik
Moldva és Havasalföld mellett eljutottak Magyarországra is. A Zagyva és
a Tarna mentén élő jász csoportok a XV. századtól kezdve a kunokhoz hasonló
szervezeti keretben - szék - jelentek meg, amely segített megőrizni etnikumukat
azután is, hogy nyelvüket elvesztették és beolvadtak a környező magyarságba.
Tény, hogy az említett terület lakói ma is pontosan ismerik a Jászság
határait, s elkülönítik magukat a nem jászoktól. Ugyanígy a Jászságot
környező községek népe is határt von önmaga és a jászok közé. A Jászság
újkori néprajzi monográfusa úgy véli, hogy a mai jászsági lakosság és
az idestova hét és fél száz éve beköltözött jászok között ma is fennáll
a genetikus kapcsolat, s számos család férfi- vagy nőágon a beköltözők
leszármazottja. A jász lakosság a viharos évszázadok során soha nem semmisült
meg teljesen. Néhány család mindig lakóhelyén maradt, s így megőrizte
a tájhoz egyre jobban hozzáidomuló kultúrát. A jászok a XVI. század közepéig,
elmagyarosodásuk ellenére is, őrizték zártságukat, a beköltözőket magukba
olvasztották, hasonították. Ez az elmagyarosodott jász lakosság a török
időkben folyamatosan lakta a Jászságot, időleges és részleges elmenekülései,
egyes községek elpusztulása ellenére is. A XVIII. század elején a Jászság
területére érkező, sok helyről idesereglett tömeg egy egységes kultúrájú,
a tájhoz idomult életű lakossággal találta szemben magát. A jövevények,
bár számuk a törzsökös jász lakosság számát meghaladta, mégsem kerültek
túlsúlyba. Ugyanis érkezésük időpontja különböző volt, s kultúrájuk sem
volt egységes. Ily módon a XVIII. században újra egységesülő jászsági
lakosság mind vérségileg, mind kulturálisan folytatójává vált a középkori
jász, a magyar királyságban idegen eredetű népességnek és kultúrájának.
A magyarországi jászok a XVIII-XIX. század fordulójáig tudatosan vajmi
keveset őriztek meg történelmükből, szokásaikból, egykori kultúrájukból.
Ami ebből a történelem során fennmaradt, egyrészt a véletlennek, másrészt
a törvényszerű etnokulturális folyamatoknak köszönhető.
A Jászok Egyesületének szervezői, az elszármazott jászok, úgy gondolták,
adósai szűkebb pátriájuknak, a Jászságnak. Politikamentes szövetkezésükkel
szolgálni kívánták az őket felnevelő táj népét. Ezért tűzték ki célul
egyebek mellett a jász öntudat, a jászsági hagyományok ápolását, és megőrzését.
Ezzel a hagyományápolásnak igen nemes formáját választották. Elkezdték
megjelentetni a jászokra és a Jászságra, illetve a velük történetileg
összefonódott kunokra vonatkozó klasszikus történeti irodalmat. Fodor
Ferenc már említett tájéletrajzi monográfiája mellett, amely a jászsági
ember és a táj kapcsolatát állította a munka középpontjába, újabb klasszikusnak
számító történeti, statisztikai és helytörténeti munkák láttak reprint
kiadásban napvilágot, gerincükön a Jászok Egyesületének emblémájával.
Így 1992-ben Gyárfás István: A jász-kúnok története című, 1870-1885 között
megjelent négykötetes műve, Herbert János: Jászárokszállás nagyközség
monográfiája, s néhány héttel ezelőtt pedig Palugyay Imre:. Jász-Kún Kerületek
s Külső-Szolnok vármegye leírása című, 1854-ben megjelent forrásértékű
munkája jelent meg ismét. S a könyvekhez csatolt tájékoztatókból arról
értesülhetünk, hogy további művek reprint kiadását tervezik.
Ezek a klasszikusnak számító, részben még a múlt században kiadott történeti
művek szemléletükben bizony sok helyütt elavultak, másrészt több, általuk
még csak felvetett kérdésben a tudomány azóta új eredményeket ért el.
A kiadást szervező elszármazott jászok azonban avatott szakértők tollából
a fakszimile kiadások mellé értékelő, az olvasást és a jobb megértést
segítő utószót csatoltak, a köteteket mutatókkal egészítették ki, ezzel
nagyban megkönnyítették használatukat, s növelték a kiadványok értékét.
S még valamit meg kell említenünk. Ha mindezt közpénzből tenné az egyesület,
a hagyományápolásnak ezen módja akkor is mindenki számára követendő példaként
szolgálhatna. De nem ezt teszi. A kiadványok utolsó lapjain található
névsorok bizonyítják, hogy a klasszikus elődökhöz hasonlóan a kiadványok
megjelentetését az elszármazott és a törzsökös jászok előfizetései, valamint
szponzorok támogatásai biztosították, s reméljük biztosítják a jövőben
is.
Népszabadság, 1994. február 16.
Messzire hallatszik a jászkürt
Tizenöt évvel ezelőtt, 1991. március 19-én Budapesten újra megalakult
a Jászok Egyesülete. Az elsőt Czettler Jenő agrárközgazdász, akadémikus,
a képviselőház alelnöke alapította az 1920-as években, azzal a céllal,
hogy összefogja a Jászságból a fővárosba került jászokat. 1946-ban azonban
- tízezernyi más egyesülettel egyetemben - egy tollvonással megszüntették.
A diktatúra nem tűrte a spontán létrejött, ellenőrizhetetlen közösségeket,
befolyásolható, szorongó, történelmi tudattal nem rendelkező emberekre
volt - és van - szüksége. A jászok összetartozását, identitástudatát,
amely közös gyökerekből, a nehéz történelmi időkben is példás helytállásból
származik, azonban nem tudta felszámolni a pártállam.
Hazánkban a jászok első okleveles említése 1318-ból való. Az északiráni
eredetű, az oszétokhoz hasonló nyelvet beszélő népcsoport a XIII-XIV.
században több hullámban érkezett Magyarországra. Akárcsak a kunokat,
a tatárjárás mozdította ki őket lakóhelyükről, a Kaukázus és a Fekete-tenger
felett elterülő pusztákról, és főleg a Zagyva és a Tarna folyók mentén
találtak új hazára. Egészen 1876-ig, a mai Jász-Nagykun-Szolnok megye
megalakulásáig, kívül álltak a megyerendszeren, kiváltságokat élveztek.
Elvesztették nyelvüket, beolvadtak a magyarságba, de megőrizték hagyományaikat,
szokásaikat, öntudatukat.
A századok során a jászok osztoztak az ország viharos történelmében, túlélve
háborúkat, megszállásokat, mindenféle csapást. Az összefogás jeles példáját
adták, amikor a kunokkal együtt megváltották magukat. 1702-ben ugyanis
I. Lipót az egykori Hármas-Kerületet - Jászság, Nagykunság, Kiskunság
-, amelynek székvárosa Jászberény volt, zálogba adta a Német Lovagrendnek.
1745-re összegyűjtötték az 580 ezer rajnai forint váltságdíjat, ami igencsak
tetemes összegnek számított. Az úgynevezett redemptiós okiratot 1745.
május 6-án írta alá Mária Terézia.
Ezért jó évtizede május 6-a a Jászok Napja. Az újraalakult Jászok Egyesülete
a redemptus ősök előtt is tisztelegve tart ezen a napon minden évben megemlékezést
Budapesten, Czettler Jenő egykori köröndi házán lévő emléktáblánál. Hiszen
az egyik célja az elődegyesület elnöke emlékének ápolása.
Czettler Jenő 1879-ben született Jászárokszálláson, bár csak anyai ágon
volt jász származású, kötődését a szülőföldhöz, a Jászsághoz mindhalálig
megőrizte, barátságokat ápolt földieivel. A jászberényi gimnáziumi érettségi
után a budapesti, majd a berlini egyetemen szerzett jogi diplomát. Dolgozott
a Földművelésügyi Minisztériumban, tevékenykedett a Magyar Gazdaszövetségben,
tanított, sőt rövid ideig rektora is volt a József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi
Egyetemnek. 1947-ben, nyugdíjazása után, Nagy Imre vette át a katedráját.
1920-ban a jászjákóhalmai kerület országgyűlési képviselővé választotta,
1937-ben kinevezték a felsőház örökös tagjának. Később, a német megszállás
idején nem vett részt a politikai életben, elítélte a németbarát politikát.
1945-ben "igazolták", tehát az új rendszer nem talált kivetnivalót a múltjában,
négy évvel később többedmagával mégis kizárták az Akadémiáról, 1950. december
18-án pedig koholt vádak - vasúti szabotázsakció szervezése - alapján
letartóztatta az ÁVH. Tizenkét évre ítélték, ami egy hetvenéves ember
esetében egyenlő volt a halálbüntetéssel. 1953 áprilisában - a pontos
dátumot családja sohasem tudta meg - a börtönkórházban halt meg. 1992-ben
exhumálták a 301-es parcellából, s földi maradványait a tápiósági családi
kriptában helyezték örök nyugalomra.
Czettler Jenő mellett büszkén emlékezhetnek a jászok az 1853-ban Jászapátiban
született festőművészre, Vágó Pálra, Vágó Ignác utolsó jászkapitány fiára,
akit a virtus festőjeként tart számon a művészettörténet, A huszárság
története című hatalmas méretű képével nagydíjat nyert a XIX-XX. század
fordulóján a párizsi világkiállításon, s ő festette a Feszty-körkép lovas
jeleneteit is. Ugyancsak Jászapátiból vitt az útja a világhír felé Rácz
Aladár cimbalomművésznek, aki nyolcéves rövidnadrágos kisfiúként Jászberény
legelegánsabb kávéházában bűvölte el a közönséget estéről estére. Jászberényben
ringott a bölcsője Déryné Széppataki Rózának, Székely Mihálynak, Jászárokszállás
szülötte Pethes Imre, a jeles színművész, Alattyánban élt és alkotott
Gecse Árpád festőművész, aki már az első Jászok Egyesületének is tagja
volt. Jász gyökerei hozták haza a Hódmezővásárhelyen született Hamza Dezső
Ákos festőművészt az 1980-as évek végén Brazíliából Jászberénybe. A külvárosi
őrszoba, A Gyurkovics fiúk, A láp virága című filmek - Karády Katalinnal
a főszerepben - rendezőjének berényi lakóháza ma múzeum. De tisztelettel
emlékeznek a jászok gróf Apponyi Albertre is, aki 52 évig volt Jászberény
képviselője, s a trianoni magyar küldöttség vezetőjeként nem volt hajlandó
aláírni az országot megcsonkító békediktátumot.
Jászkiséren élt és kutatta a Jászság néprajzát, elsősorban a népi gyermekjátékokat,
Csete Balázs. A képzeletbeli jászsági panteon névsora kiegészül jelentős
történeti munkák szerzőivel, akiknek könyveit a 15 éves egyesület testvérszervezetével,
az 1990 decemberében létrehozott "A Jászságért" Alapítvánnyal együtt újra
kiadta. Az alapítvány kuratóriumának elnöki tisztét 1993-ig, haláláig
Hamza Dezső Ákos töltötte be, őt a Jászárokszálláson született Csányi
Sándor követte az elnöki székben. Az OTP elnök-vezérigazgatóját a világ
legsikeresebb bankárai között tartja számon a nemzetközi pénzvilág.
Az egyesület és az alapítvány közösen adta ki a jászok "bibliáit", történelmi
alapkönyveit. Elsőként 1991-ben jelentették meg Fodor Ferenc A Jászság
életrajza című, 1942-ben készült könyvének reprint kiadását, amely a térség
történetét és gazdaságföldrajzát írja le. Gyárfás István négykötetes,
A Jász-kúnok története című hatalmas munkája 1870 és 1885 között jelent
meg először. A könyvet - amely 271, mára már jórészt megsemmisült oklevelet
is közöl - 1992-ben vehették kézbe új kiadásban az olvasók. A Jászkun
Hármaskerület történetét, statisztikai adatait adta közre 1854-ben Palugyay
Imre Jász-Kún Kerületek s Külső Szolnok Vármegye leírása című könyvében,
amit 1993-ban jelentetett meg ismét az egyesület és az alapítvány. Ugyanebben
az évben készült el Herbert János 1927-ben íródott Jászárokszállás nagyközség
monografiájának új kiadása is. A Jászság első történetírójának, Horváth
Péternek Értekezés a kunoknak és jászoknak eredetekrül, azoknak régi és
mostani állapotjokrul 1823-ban megjelent könyvét 1994-ben adták ki ismét.
Ugyancsak becses értéket képvisel Rusvai Lőrincz 1751-es keltezésű, Jubileum
- A Nemes Jászság és Kunság örvendetes esztendeje című, 36 számozatlan
oldalból álló munkája. A kiadvány azt a beszédet tartalmazza, amely a
Jászkun Hármaskerület redemptiója alkalmából hangzott el a jászberényi
főplébánia templomban 1745-ben.
A klasszikus történeti művek szemléletükben ugyan itt-ott elavultak, több
felvetett kérdésben azóta a tudomány új felfedezéseket hozott, ezért a
kiadók avatott szakértők utószavával, magyarázatával tették élvezhetővé,
érthetővé a mai olvasónak. Az elődökhöz hasonlóan az új kiadások létrejöttét
is előfizetéssel támogatták a törzsökös és elszármazott jászok. A szponzorok,
adományozók mellett előfizetők hosszú névsorát olvashatjuk a könyvek végén,
értelmiségieket, kétkezi munkásokat, nyugdíjasokat, diákokat.
A régi "bibliák" után kiadták Czettler Jenő tanulmányaiból és parlamenti
beszédeiből válogatott Mezőgazdaság és szociális kérdés című kötetet,
amelynek összeállításában részt vett a jeles tudós Svájcban élő fia, Czettler
Antal jogász-történész is. Az egyesület támogatásával számos helytörténeti
könyv is újra napvilágot láthatott, például Muhoray György két Kocsérról
szóló könyve, vagy újkeletűek, köztük Gaál István Jászladányról szóló
háromkötetes monográfiája, Molnár István Adj király katonát című, népi
gyermekjátékokat tartalmazó munkája. S a legfrissebb termés sikerkönyve,
Korniss Péter meseszép jászsági fotóalbuma. Ugyancsak az utóbbi években
számos CD-t is kiadtak, jászsági népdalokkal, népszokásokkal.
"Adósai vagyunk szülőföldünknek" - szögezte le a 36 alapító az egyesület
alakuló ülésén, s másfél évtizedes tevékenységük során szem előtt tartották
Horváth Péter említett könyvének figyelmeztetését: "Éjjel, nappal forgasd
kezedben az Atyák emlékezetit, visgáld meg nemzetednek eredetét, a' történt
dolgait, és a' jegyző könyveknek emlékezeteit tartsd fel eszedben, mert
rút dolog a' maga Hazájában tudatlan jövevénynek lenni."
A Jászság kulturális örökségének megőrzését és gyarapítását, a jász öntudat
erősítését zászlajára tűző - pártoktól független - egyesület intézményes
kapcsot teremtett az otthon élők és az elszármazottak között. Már az első
évben százak léptek be az egyesületbe Mosonmagyaróvártól Debrecenig, Pécstől
Egerig, továbbá Svájcból, Németországból, Kanadából, Ausztráliából. Messzire
hangzik a jászkürt - amit a jászberényi múzeumban őriznek, s a monda alapján
Lehel kürtjének tart makacsul a köztudat - hívó szava. Eskünek is beillő
belépési nyilatkozatot küldött levelében a Budapestre elszármazott Korényi
Attiláné Horváth Mária: "Üdvözlöm ezt a kitartó nemes munkátokat, hogy
nem kis erőfeszítéssel összegyűjtöttetek bennünket. Jó érzés tölt el,
hogy innentől már nem csak halottainkkal a temetőben, de veletek, élőkkel
is találkozhatok. Felém nyújtott kezeteket soha el nem engedem, Isten
engem úgy segéljen!"
Az egyesületnek nincs saját vagy bérelt irodája, se fizetett alkalmazottja.
A tisztségviselők is javadalmazás nélkül dolgoznak. Az ügyvivő kezdettől
fogva dr. Dobos László közgazdász, szociológus, az egyesület fáradhatatlan
motorja. Kezdetben, amikor még nem volt internet, családjával borítékolta
a hírleveleket, meghívókat. Kitartó munkája elismeréseként az egyesület
15. születésnapján, Budapesten, a Hadtörténeti Intézet és Múzeumban a
felemelő hangulatú ünnepség több száznyi résztvevője azt javasolta, hogy
dr. Dobos Lászlót ezentúl már ne ügyvivőnek, hanem elnöknek tekintsék.
Az egyesület jelenleg több mint ötszáz tagot számlál, s harminc tagszervezete
van elsősorban a 90 ezer lakosú Jászság 18 településén, de ide sorolandó
a képzőművészek Jász Alkotók Köre, a nemrégiben alakult ifjú jászok csoportja,
továbbá a Jászságért-díjasok klubja. Ezt a díjat 1992 óta évente ítéli
oda az alapítvány kuratóriuma olyan személyeknek, akik kiemelkedő munkát
végeznek a Jászság művelődési és oktatási életében. A díj összege - hála
a támogatóknak - egyre növekszik. Akárcsak a tanároknak, diákoknak kiírt
ösztöndíjaké, kutatókat serkentő pályázatoké.
Az egyesület elismertségét bizonyítja, hogy támogatói között tudhatja
- többek között - az Országgyűlést, jász települési önkormányzatokat,
kft.-ket, rt.-ket, alapítványokat, s egyre növekszik a személyi jövedelemadó
felajánlható 1%-ából befolyó juttatás. Az adófizető állampolgároknak 1997-ben
volt először lehetőségük ily módon támogatni civil szervezeteket. A Jászok
Egyesülete akkor 321 414 forintot kapott, 2005-ben pedig már 12 658 000(!)
adóforinttal támogatta a tagság, a pártolók és a szimpatizánsok.
Az egyesület általában havonta tartja összejöveteleit Budapesten, a Pest
megyei megyeházán. Vendégeik voltak az ország, Jász-Nagykun-Szolnok megye
és a Jászság kulturális, politikai és gazdasági életének jeles személyiségei,
s jó kapcsolatokat ápol az egyesület Irán mindenkori magyar nagykövetével.
Számos rendezvényt is jegyezhet az egyesület önállóan vagy társrendezőként.
Így például a rendszerváltás után felelevenítették a hagyományos farsangi
jászbált Jászberényben a helyi városvédő-, szépítőkkel közösen. A bevételt
közcélra fordítják, a város számos szobra s egyéb ékessége "köszönheti"
létét a jászbáloknak. A 2005-ben felavatott Jász emlékmű - Györffy Sándor
Karcagon élő szobrászművész alkotása - megvalósulását pedig könyvaukcióval
támogatta az egyesület, de számos emléktáblát is készíttetett a fővárosban
és otthon a már említett jász hírességeknek.
Az egyesület jelen van anyagiakkal és személyes képviselőivel is minden
fontosabb jászsági rendezvényen, vetélkedőkön, pünkösdi találkozókon,
a népi dalosok seregszemléjére vándorserleget adományozott, támogatja
művészeti csoportok működését, bemutatkozási lehetőséget teremt jász képzőművészeknek
a fővárosban és más településeken. Társrendezője a jászok világtalálkozójának,
amelynek évente más-más jászsági település ad otthont, 2006-ban Jászboldogházára
hívták meg a szétszóródott földieiket. Az immár tizenkettedik találkozón
is több százan vettek részt, mert jó visszatérni oda, ahol igazán otthon
érezheti magát az ember. A jászladányi születésű Tálas Ernő, a Svéd Királyi
Opera magánénekese -, akit sokakkal együtt vitt hazájától távolra az '56-os
csillaghullás - így fogalmazta meg érzéseit: "itt is úgy süt a nap, mint
másutt, de valami másfajta melegséget is érzek szülőhazámban. S ez semmi
máshoz nem fogható érzés (...) Lélekben sohasem szakadtam el szülőföldemtől,
az itt kapott nevelés, kultúra, zene, az anyanyelvem kitörölhetetlenül
mindig bennem élt és él."
Globalizálódó világunkban bizonyára nemcsak ő érzi úgy, igen fontos, hogy
ápoljuk kapcsolatunkat azzal a közösséggel, ahova a gyökereink kötnek.
Ez az erős kötődés tartotta fenn a jász etnikumot az évszázadok során,
s ez a vezérlő elve a Jászok Egyesülete sokszínű, gazdag tevékenységének
is.
Tál Gizella
Honismeret, 2007. évi 1. szám
|