Üdvözöljük

Összetarthat-e embereket pusztán az a tény, hogy valaha egy térségben éltek, s közös ősöktől eredeztetik magukat? A Jászok Egyesületének példája azt mutatja, hogy igen. A több mint hatszáz tagot számláló szervezet idén már tizenötödik születésnapját tartja, s támogatottsága egyre nő. Amióta a személyi jövedelemadó egy százalékát civil csoportok kaphatják, az egyesület egyre eredményesebben gazdálkodhat: a kezdeti néhány százezer adóforint után tavaly már 12 millió érkezett a számlájukra. Dobos László, az egyesület vezetője szerint a jászokat nem csak az tartja össze, hogy a Jászságban születtek és onnan származtak el az ország vagy a világ távolabbi pontjaira. Szavai szerint a "jász öntudatnak" része a közös múlt, s annak tisztelete, hogy ez a népcsoport több mint kétszázötven évvel ezelőtt saját erejéből váltotta meg a szabadságát. A jászok ma is büszkék arra, hogy - miután 1702-ben I. Lipót császár eladta területüket a német lovagrendnek - őseik gyűjtést rendeztek, és 1745-ben sikerült visszavásárolniuk földjeiket, megváltaniuk szabadságukat. A megváltást részben kölcsönből, részben a települések polgárainak önerejéből finanszírozták. Az elszármazott jászok korábban is törekedtek arra, hogy új lakóhelyükön is megtalálják egymást. Jászok Egyesülete Budapesten néven 1920-ban alapították meg első közösségteremtő egyesületüket, vezetőjük Czettler Jenő agrárközgazdász, egyetemi tanár, országgyűlési képviselő lett. A szervezetet 1946-ban feloszlatták, de az elszármazott jászok majd ötven évvel később, 1991-ben újból létrehozták Budapesten a Jászok Egyesületét. Taglétszámuk idén már meghaladta a hatszáz főt, s harminc tagszervezetük van. Dobos László azt mondja: a jászok aktív munkát végeznek, s folyamatosan tartják egymással a kapcsolatot. Havonta találkoznak, s olyankor főként a Jászságot érintő előadásokon vesznek részt. Az elmúlt időszakban például Hegyi Klára történész A Jászság a törökök uralma alatt címmel tartott előadást, vendég volt Kertész Róbert régész, aki Szolnok legrégibb hídjának régészeti feltárásáról mesélt, Kocsis Gyula egyetemi oktató pedig A Jászság társadalma, népessége és gazdálkodása a XVI-XVII. században című könyvét mutatta be. Az egyesület minden esztendőben részt vesz a Jászok Világtalálkozójának szervezésében: tavaly Jánoshidán, idén Jászboldogházán rendezik ezt az eseményt. Támogatják olyan tanulmányok, könyvek megjelenését is, amelyek a jászok hagyományait, kultúráját, szokásait örökítik meg. Kapcsolattartásukat megkönnyíti, hogy nemrégiben saját honlapot indítottak, ahol bemutatják az idén 15 éves egyesület történetét, tagságát, tagszervezeteit, felvillantják a jászok és a Jászság történetét. A www.jaszokegyesulete.hu honlap érdekessége, hogy azon megszólal Lehel kürtje is. Népszabadság, 2006. március 27.

Egy egyesületről és egy alapítványról szeretnék írni most, végre nekiduráltam magam, pedig már réges-régen tervezem, de mindig halogattam; kimondatlanul is azt várva, hátha megteszi ezt nálam avatottabb ember. Néhány esztendeje tisztelettel vegyes ámulattal figyelem a Jászok Egyesülete és A Jászságért Alapítvány tevékenységét. Bevallom, leginkább a jászkun alapkönyvek újrakiadása igézett meg, olyan könyveké, amelyek a legtöbb könyvtár polcain sem találhatók már, az aukciókon pedig csillagászati áron kelnek el, ha egyáltalán akad belőlük eladásra kínált példány. A Jászok Egyesülete és A Jászságért Alapítvány 1991-ben Fodor Ferenc A Jászság életrajza, 1992-ben Gyárfás István A jász-kunok története című művét négy kötetben, valamint Herbert János Jászárokszállás nagyközség monográfiája című könyvét adta ki. 1993-ban Palugyay Imre Jász-Kún Kerületek s Külső Szolnok vármegye leírása című könyve jelent meg ugyancsak hasonmás kiadásban. Már hirdetik az újabb hasonmás kiadást, Horváth Péter Értekezés a kunoknak és jászoknak eredetekrül, azoknak régi és mostani állapotjokrul című könyvét, melyet a szerző 1823-ban írt. Mindig azt vártam, hogy majd egy történész, helytörténész, vagy más társadalomtudós méltatja ezeknek a kiadványoknak a jelentőségét. Ez lenne méltó. Én a magam porban poroszkáló szavaival legföljebb felhívhatom az olvasók figyelmét ezekre a gyönyörű könyvekre, melyekben tanulmány ismerteti a szerző életútját, munkásságát, de közlik a támogatók, előfizetők névsorát is. Ez utóbbi nagyon tanulságos. Kitetszik belőle, melyik településről kik rendelték meg, s ebből látszik, hogy az értelmiségieken kívül nagyon sok munkás, földmunkás, nyugdíjas is előfizette a szűkebb hazánkról, rólunk szóló könyveket. Úgy tűnik, össznépi ügy volt a Jászságban e művek kiadása. Ezekkel a könyvekkel azonban a jászok igen nagy szolgálatot tettek a kunoknak is, jó lenne, ha a további kötetek megrendelőinek névsorából látszana, hogy a Nagykunság lakói ezt felismerték. A Jászságért Alapítvány ezen kiadványokkal kitűzött céljait igyekszik teljesíteni, egyebek között erősítette velük a jász öntudatot és azonosságtudatot, e könyvek kiadása érdekében (is) összefogta a Jászságból elszármazottakat, de a Jászságban élőket is. Ugyanezt elmondhatjuk a Jászok Egyesületéről is, melynek hasonló céljai vannak. Ennek a jelentősége óriási. A Jászok Egyesülete és a Jászságért Alapítvány ezekkel a könyvekkel (is) megmutatja, hogyan szolgálhatja igazán egy nép, egy tájegység életét. Miközben mindezt leírom, tudom, hogy a Jászság felvirágoztatásáért más egyesületek, alapítványok is munkálkodnak. Jó lenne többet tudni róluk. Jászkun Krónika (Szolnok), 1994. január 21.

Még három éve sincs, hogy a könyvesboltok polcain a reprint kiadványok között feltűnt Fodor Ferenc méltán híressé vált tájéletrajzi monográfiája, A Jászság életrajza. A könyv gerincén a szerző neve és a cím mellett egy embléma volt látható, a Lehel-kürt előtt álló, fejét oldalra fordító, kiterjesztett szárnyú ragadozó madár. Ez a grafikus ábrázolás többek között a jász öntudat és hagyományok ápolása, megőrzése céljából alapított, a Jászságból elszármazottakat magába foglaló szerveződésnek, a Jászok Egyesületének az emblémája. A Jászság különös tájegység a Zagyva és a Tarna mentén, amelyet számon tart a földrajzkutató, mint egykor autonómiát élvező közigazgatási egységet a jogtörténész, az ott élőket, mint külön kultúrájú népcsoportot az etnográfus, s mint észak-iráni eredetű, a kaukázusi oszétekéhez hasonló nyelven beszélő, később a magyarságba beolvadt népcsoportot a történész. A jászokat a kunokhoz hasonlóan a mongol támadás mozdította ki lakhelyükről, a Kaukázus és a Fekete-tenger felett elterülő pusztákról, s egyes csoportjaik Moldva és Havasalföld mellett eljutottak Magyarországra is. A Zagyva és a Tarna mentén élő jász csoportok a XV. századtól kezdve a kunokhoz hasonló szervezeti keretben - szék - jelentek meg, amely segített megőrizni etnikumukat azután is, hogy nyelvüket elvesztették és beolvadtak a környező magyarságba. Tény, hogy az említett terület lakói ma is pontosan ismerik a Jászság határait, s elkülönítik magukat a nem jászoktól. Ugyanígy a Jászságot környező községek népe is határt von önmaga és a jászok közé. A Jászság újkori néprajzi monográfusa úgy véli, hogy a mai jászsági lakosság és az idestova hét és fél száz éve beköltözött jászok között ma is fennáll a genetikus kapcsolat, s számos család férfi- vagy nőágon a beköltözők leszármazottja. A jász lakosság a viharos évszázadok során soha nem semmisült meg teljesen. Néhány család mindig lakóhelyén maradt, s így megőrizte a tájhoz egyre jobban hozzáidomuló kultúrát. A jászok a XVI. század közepéig, elmagyarosodásuk ellenére is, őrizték zártságukat, a beköltözőket magukba olvasztották, hasonították. Ez az elmagyarosodott jász lakosság a török időkben folyamatosan lakta a Jászságot, időleges és részleges elmenekülései, egyes községek elpusztulása ellenére is. A XVIII. század elején a Jászság területére érkező, sok helyről idesereglett tömeg egy egységes kultúrájú, a tájhoz idomult életű lakossággal találta szemben magát. A jövevények, bár számuk a törzsökös jász lakosság számát meghaladta, mégsem kerültek túlsúlyba. Ugyanis érkezésük időpontja különböző volt, s kultúrájuk sem volt egységes. Ily módon a XVIII. században újra egységesülő jászsági lakosság mind vérségileg, mind kulturálisan folytatójává vált a középkori jász, a magyar királyságban idegen eredetű népességnek és kultúrájának. A magyarországi jászok a XVIII-XIX. század fordulójáig tudatosan vajmi keveset őriztek meg történelmükből, szokásaikból, egykori kultúrájukból. Ami ebből a történelem során fennmaradt, egyrészt a véletlennek, másrészt a törvényszerű etnokulturális folyamatoknak köszönhető. A Jászok Egyesületének szervezői, az elszármazott jászok, úgy gondolták, adósai szűkebb pátriájuknak, a Jászságnak. Politikamentes szövetkezésükkel szolgálni kívánták az őket felnevelő táj népét. Ezért tűzték ki célul egyebek mellett a jász öntudat, a jászsági hagyományok ápolását, és megőrzését. Ezzel a hagyományápolásnak igen nemes formáját választották. Elkezdték megjelentetni a jászokra és a Jászságra, illetve a velük történetileg összefonódott kunokra vonatkozó klasszikus történeti irodalmat. Fodor Ferenc már említett tájéletrajzi monográfiája mellett, amely a jászsági ember és a táj kapcsolatát állította a munka középpontjába, újabb klasszikusnak számító történeti, statisztikai és helytörténeti munkák láttak reprint kiadásban napvilágot, gerincükön a Jászok Egyesületének emblémájával. Így 1992-ben Gyárfás István: A jász-kúnok története című, 1870-1885 között megjelent négykötetes műve, Herbert János: Jászárokszállás nagyközség monográfiája, s néhány héttel ezelőtt pedig Palugyay Imre:. Jász-Kún Kerületek s Külső-Szolnok vármegye leírása című, 1854-ben megjelent forrásértékű munkája jelent meg ismét. S a könyvekhez csatolt tájékoztatókból arról értesülhetünk, hogy további művek reprint kiadását tervezik. Ezek a klasszikusnak számító, részben még a múlt században kiadott történeti művek szemléletükben bizony sok helyütt elavultak, másrészt több, általuk még csak felvetett kérdésben a tudomány azóta új eredményeket ért el. A kiadást szervező elszármazott jászok azonban avatott szakértők tollából a fakszimile kiadások mellé értékelő, az olvasást és a jobb megértést segítő utószót csatoltak, a köteteket mutatókkal egészítették ki, ezzel nagyban megkönnyítették használatukat, s növelték a kiadványok értékét. S még valamit meg kell említenünk. Ha mindezt közpénzből tenné az egyesület, a hagyományápolásnak ezen módja akkor is mindenki számára követendő példaként szolgálhatna. De nem ezt teszi. A kiadványok utolsó lapjain található névsorok bizonyítják, hogy a klasszikus elődökhöz hasonlóan a kiadványok megjelentetését az elszármazott és a törzsökös jászok előfizetései, valamint szponzorok támogatásai biztosították, s reméljük biztosítják a jövőben is. Népszabadság, 1994. február 16.

Tizenöt évvel ezelőtt, 1991. március 19-én Budapesten újra megalakult a Jászok Egyesülete. Az elsőt Czettler Jenő agrárközgazdász, akadémikus, a képviselőház alelnöke alapította az 1920-as években, azzal a céllal, hogy összefogja a Jászságból a fővárosba került jászokat. 1946-ban azonban - tízezernyi más egyesülettel egyetemben - egy tollvonással megszüntették. A diktatúra nem tűrte a spontán létrejött, ellenőrizhetetlen közösségeket, befolyásolható, szorongó, történelmi tudattal nem rendelkező emberekre volt - és van - szüksége. A jászok összetartozását, identitástudatát, amely közös gyökerekből, a nehéz történelmi időkben is példás helytállásból származik, azonban nem tudta felszámolni a pártállam. Hazánkban a jászok első okleveles említése 1318-ból való. Az északiráni eredetű, az oszétokhoz hasonló nyelvet beszélő népcsoport a XIII-XIV. században több hullámban érkezett Magyarországra. Akárcsak a kunokat, a tatárjárás mozdította ki őket lakóhelyükről, a Kaukázus és a Fekete-tenger felett elterülő pusztákról, és főleg a Zagyva és a Tarna folyók mentén találtak új hazára. Egészen 1876-ig, a mai Jász-Nagykun-Szolnok megye megalakulásáig, kívül álltak a megyerendszeren, kiváltságokat élveztek. Elvesztették nyelvüket, beolvadtak a magyarságba, de megőrizték hagyományaikat, szokásaikat, öntudatukat. A századok során a jászok osztoztak az ország viharos történelmében, túlélve háborúkat, megszállásokat, mindenféle csapást. Az összefogás jeles példáját adták, amikor a kunokkal együtt megváltották magukat. 1702-ben ugyanis I. Lipót az egykori Hármas-Kerületet - Jászság, Nagykunság, Kiskunság -, amelynek székvárosa Jászberény volt, zálogba adta a Német Lovagrendnek. 1745-re összegyűjtötték az 580 ezer rajnai forint váltságdíjat, ami igencsak tetemes összegnek számított. Az úgynevezett redemptiós okiratot 1745. május 6-án írta alá Mária Terézia. Ezért jó évtizede május 6-a a Jászok Napja. Az újraalakult Jászok Egyesülete a redemptus ősök előtt is tisztelegve tart ezen a napon minden évben megemlékezést Budapesten, Czettler Jenő egykori köröndi házán lévő emléktáblánál. Hiszen az egyik célja az elődegyesület elnöke emlékének ápolása. Czettler Jenő 1879-ben született Jászárokszálláson, bár csak anyai ágon volt jász származású, kötődését a szülőföldhöz, a Jászsághoz mindhalálig megőrizte, barátságokat ápolt földieivel. A jászberényi gimnáziumi érettségi után a budapesti, majd a berlini egyetemen szerzett jogi diplomát. Dolgozott a Földművelésügyi Minisztériumban, tevékenykedett a Magyar Gazdaszövetségben, tanított, sőt rövid ideig rektora is volt a József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemnek. 1947-ben, nyugdíjazása után, Nagy Imre vette át a katedráját. 1920-ban a jászjákóhalmai kerület országgyűlési képviselővé választotta, 1937-ben kinevezték a felsőház örökös tagjának. Később, a német megszállás idején nem vett részt a politikai életben, elítélte a németbarát politikát. 1945-ben "igazolták", tehát az új rendszer nem talált kivetnivalót a múltjában, négy évvel később többedmagával mégis kizárták az Akadémiáról, 1950. december 18-án pedig koholt vádak - vasúti szabotázsakció szervezése - alapján letartóztatta az ÁVH. Tizenkét évre ítélték, ami egy hetvenéves ember esetében egyenlő volt a halálbüntetéssel. 1953 áprilisában - a pontos dátumot családja sohasem tudta meg - a börtönkórházban halt meg. 1992-ben exhumálták a 301-es parcellából, s földi maradványait a tápiósági családi kriptában helyezték örök nyugalomra. Czettler Jenő mellett büszkén emlékezhetnek a jászok az 1853-ban Jászapátiban született festőművészre, Vágó Pálra, Vágó Ignác utolsó jászkapitány fiára, akit a virtus festőjeként tart számon a művészettörténet, A huszárság története című hatalmas méretű képével nagydíjat nyert a XIX-XX. század fordulóján a párizsi világkiállításon, s ő festette a Feszty-körkép lovas jeleneteit is. Ugyancsak Jászapátiból vitt az útja a világhír felé Rácz Aladár cimbalomművésznek, aki nyolcéves rövidnadrágos kisfiúként Jászberény legelegánsabb kávéházában bűvölte el a közönséget estéről estére. Jászberényben ringott a bölcsője Déryné Széppataki Rózának, Székely Mihálynak, Jászárokszállás szülötte Pethes Imre, a jeles színművész, Alattyánban élt és alkotott Gecse Árpád festőművész, aki már az első Jászok Egyesületének is tagja volt. Jász gyökerei hozták haza a Hódmezővásárhelyen született Hamza Dezső Ákos festőművészt az 1980-as évek végén Brazíliából Jászberénybe. A külvárosi őrszoba, A Gyurkovics fiúk, A láp virága című filmek - Karády Katalinnal a főszerepben - rendezőjének berényi lakóháza ma múzeum. De tisztelettel emlékeznek a jászok gróf Apponyi Albertre is, aki 52 évig volt Jászberény képviselője, s a trianoni magyar küldöttség vezetőjeként nem volt hajlandó aláírni az országot megcsonkító békediktátumot. Jászkiséren élt és kutatta a Jászság néprajzát, elsősorban a népi gyermekjátékokat, Csete Balázs. A képzeletbeli jászsági panteon névsora kiegészül jelentős történeti munkák szerzőivel, akiknek könyveit a 15 éves egyesület testvérszervezetével, az 1990 decemberében létrehozott "A Jászságért" Alapítvánnyal együtt újra kiadta. Az alapítvány kuratóriumának elnöki tisztét 1993-ig, haláláig Hamza Dezső Ákos töltötte be, őt a Jászárokszálláson született Csányi Sándor követte az elnöki székben. Az OTP elnök-vezérigazgatóját a világ legsikeresebb bankárai között tartja számon a nemzetközi pénzvilág. Az egyesület és az alapítvány közösen adta ki a jászok "bibliáit", történelmi alapkönyveit. Elsőként 1991-ben jelentették meg Fodor Ferenc A Jászság életrajza című, 1942-ben készült könyvének reprint kiadását, amely a térség történetét és gazdaságföldrajzát írja le. Gyárfás István négykötetes, A Jász-kúnok története című hatalmas munkája 1870 és 1885 között jelent meg először. A könyvet - amely 271, mára már jórészt megsemmisült oklevelet is közöl - 1992-ben vehették kézbe új kiadásban az olvasók. A Jászkun Hármaskerület történetét, statisztikai adatait adta közre 1854-ben Palugyay Imre Jász-Kún Kerületek s Külső Szolnok Vármegye leírása című könyvében, amit 1993-ban jelentetett meg ismét az egyesület és az alapítvány. Ugyanebben az évben készült el Herbert János 1927-ben íródott Jászárokszállás nagyközség monografiájának új kiadása is. A Jászság első történetírójának, Horváth Péternek Értekezés a kunoknak és jászoknak eredetekrül, azoknak régi és mostani állapotjokrul 1823-ban megjelent könyvét 1994-ben adták ki ismét. Ugyancsak becses értéket képvisel Rusvai Lőrincz 1751-es keltezésű, Jubileum - A Nemes Jászság és Kunság örvendetes esztendeje című, 36 számozatlan oldalból álló munkája. A kiadvány azt a beszédet tartalmazza, amely a Jászkun Hármaskerület redemptiója alkalmából hangzott el a jászberényi főplébánia templomban 1745-ben. A klasszikus történeti művek szemléletükben ugyan itt-ott elavultak, több felvetett kérdésben azóta a tudomány új felfedezéseket hozott, ezért a kiadók avatott szakértők utószavával, magyarázatával tették élvezhetővé, érthetővé a mai olvasónak. Az elődökhöz hasonlóan az új kiadások létrejöttét is előfizetéssel támogatták a törzsökös és elszármazott jászok. A szponzorok, adományozók mellett előfizetők hosszú névsorát olvashatjuk a könyvek végén, értelmiségieket, kétkezi munkásokat, nyugdíjasokat, diákokat. A régi "bibliák" után kiadták Czettler Jenő tanulmányaiból és parlamenti beszédeiből válogatott Mezőgazdaság és szociális kérdés című kötetet, amelynek összeállításában részt vett a jeles tudós Svájcban élő fia, Czettler Antal jogász-történész is. Az egyesület támogatásával számos helytörténeti könyv is újra napvilágot láthatott, például Muhoray György két Kocsérról szóló könyve, vagy újkeletűek, köztük Gaál István Jászladányról szóló háromkötetes monográfiája, Molnár István Adj király katonát című, népi gyermekjátékokat tartalmazó munkája. S a legfrissebb termés sikerkönyve, Korniss Péter meseszép jászsági fotóalbuma. Ugyancsak az utóbbi években számos CD-t is kiadtak, jászsági népdalokkal, népszokásokkal. "Adósai vagyunk szülőföldünknek" - szögezte le a 36 alapító az egyesület alakuló ülésén, s másfél évtizedes tevékenységük során szem előtt tartották Horváth Péter említett könyvének figyelmeztetését: "Éjjel, nappal forgasd kezedben az Atyák emlékezetit, visgáld meg nemzetednek eredetét, a' történt dolgait, és a' jegyző könyveknek emlékezeteit tartsd fel eszedben, mert rút dolog a' maga Hazájában tudatlan jövevénynek lenni." A Jászság kulturális örökségének megőrzését és gyarapítását, a jász öntudat erősítését zászlajára tűző - pártoktól független - egyesület intézményes kapcsot teremtett az otthon élők és az elszármazottak között. Már az első évben százak léptek be az egyesületbe Mosonmagyaróvártól Debrecenig, Pécstől Egerig, továbbá Svájcból, Németországból, Kanadából, Ausztráliából. Messzire hangzik a jászkürt - amit a jászberényi múzeumban őriznek, s a monda alapján Lehel kürtjének tart makacsul a köztudat - hívó szava. Eskünek is beillő belépési nyilatkozatot küldött levelében a Budapestre elszármazott Korényi Attiláné Horváth Mária: "Üdvözlöm ezt a kitartó nemes munkátokat, hogy nem kis erőfeszítéssel összegyűjtöttetek bennünket. Jó érzés tölt el, hogy innentől már nem csak halottainkkal a temetőben, de veletek, élőkkel is találkozhatok. Felém nyújtott kezeteket soha el nem engedem, Isten engem úgy segéljen!" Az egyesületnek nincs saját vagy bérelt irodája, se fizetett alkalmazottja. A tisztségviselők is javadalmazás nélkül dolgoznak. Az ügyvivő kezdettől fogva dr. Dobos László közgazdász, szociológus, az egyesület fáradhatatlan motorja. Kezdetben, amikor még nem volt internet, családjával borítékolta a hírleveleket, meghívókat. Kitartó munkája elismeréseként az egyesület 15. születésnapján, Budapesten, a Hadtörténeti Intézet és Múzeumban a felemelő hangulatú ünnepség több száznyi résztvevője azt javasolta, hogy dr. Dobos Lászlót ezentúl már ne ügyvivőnek, hanem elnöknek tekintsék. Az egyesület jelenleg több mint ötszáz tagot számlál, s harminc tagszervezete van elsősorban a 90 ezer lakosú Jászság 18 településén, de ide sorolandó a képzőművészek Jász Alkotók Köre, a nemrégiben alakult ifjú jászok csoportja, továbbá a Jászságért-díjasok klubja. Ezt a díjat 1992 óta évente ítéli oda az alapítvány kuratóriuma olyan személyeknek, akik kiemelkedő munkát végeznek a Jászság művelődési és oktatási életében. A díj összege - hála a támogatóknak - egyre növekszik. Akárcsak a tanároknak, diákoknak kiírt ösztöndíjaké, kutatókat serkentő pályázatoké. Az egyesület elismertségét bizonyítja, hogy támogatói között tudhatja - többek között - az Országgyűlést, jász települési önkormányzatokat, kft.-ket, rt.-ket, alapítványokat, s egyre növekszik a személyi jövedelemadó felajánlható 1%-ából befolyó juttatás. Az adófizető állampolgároknak 1997-ben volt először lehetőségük ily módon támogatni civil szervezeteket. A Jászok Egyesülete akkor 321 414 forintot kapott, 2005-ben pedig már 12 658 000(!) adóforinttal támogatta a tagság, a pártolók és a szimpatizánsok. Az egyesület általában havonta tartja összejöveteleit Budapesten, a Pest megyei megyeházán. Vendégeik voltak az ország, Jász-Nagykun-Szolnok megye és a Jászság kulturális, politikai és gazdasági életének jeles személyiségei, s jó kapcsolatokat ápol az egyesület Irán mindenkori magyar nagykövetével. Számos rendezvényt is jegyezhet az egyesület önállóan vagy társrendezőként. Így például a rendszerváltás után felelevenítették a hagyományos farsangi jászbált Jászberényben a helyi városvédő-, szépítőkkel közösen. A bevételt közcélra fordítják, a város számos szobra s egyéb ékessége "köszönheti" létét a jászbáloknak. A 2005-ben felavatott Jász emlékmű - Györffy Sándor Karcagon élő szobrászművész alkotása - megvalósulását pedig könyvaukcióval támogatta az egyesület, de számos emléktáblát is készíttetett a fővárosban és otthon a már említett jász hírességeknek. Az egyesület jelen van anyagiakkal és személyes képviselőivel is minden fontosabb jászsági rendezvényen, vetélkedőkön, pünkösdi találkozókon, a népi dalosok seregszemléjére vándorserleget adományozott, támogatja művészeti csoportok működését, bemutatkozási lehetőséget teremt jász képzőművészeknek a fővárosban és más településeken. Társrendezője a jászok világtalálkozójának, amelynek évente más-más jászsági település ad otthont, 2006-ban Jászboldogházára hívták meg a szétszóródott földieiket. Az immár tizenkettedik találkozón is több százan vettek részt, mert jó visszatérni oda, ahol igazán otthon érezheti magát az ember. A jászladányi születésű Tálas Ernő, a Svéd Királyi Opera magánénekese -, akit sokakkal együtt vitt hazájától távolra az '56-os csillaghullás - így fogalmazta meg érzéseit: "itt is úgy süt a nap, mint másutt, de valami másfajta melegséget is érzek szülőhazámban. S ez semmi máshoz nem fogható érzés (...) Lélekben sohasem szakadtam el szülőföldemtől, az itt kapott nevelés, kultúra, zene, az anyanyelvem kitörölhetetlenül mindig bennem élt és él." Globalizálódó világunkban bizonyára nemcsak ő érzi úgy, igen fontos, hogy ápoljuk kapcsolatunkat azzal a közösséggel, ahova a gyökereink kötnek. Ez az erős kötődés tartotta fenn a jász etnikumot az évszázadok során, s ez a vezérlő elve a Jászok Egyesülete sokszínű, gazdag tevékenységének is. Honismeret, 2007. évi 1. szám

 Két kerek évfordulót is ünnepelnek idén a Jászságban: száz esztendeje alakult meg az 1946-ban feloszlatott Jászok Egyesülete, 1991-ben pedig újraalakult a szervezet. Mártonffy AttilaPublikálva: Magyar Nemzet, 2021. 03. 19. 6:11Jánoshida lesz a 26. Jász Világtalálkozó helyszíne (Fotó: Facebook)Az elmúlt három évtizedben reneszánszát éli a jász hagyományőrzés, s a rendszerváltás óta megerősödött a jász történeti tudat is, noha az etnikai önazonosítás már régebben feledésbe merült az asszimiláció és a Jászságba évszázadok alatt más tájakról érkezőkkel való keveredés okán. Mindazonáltal úgy véljük, hogy miközben a jászok a XIII. századi betelepülésük óta magyarrá lettek, a párhuzamosan a Jászságba települő „idegenek” is bizonyos fokig jásszá váltak, bekapcsolódva a közös történeti tudatba. Szabó László etnográfus így ír a folyamatról: „A jász öntudat, ami ma már csak történeti tudatként létezik, a mindenkori életben, hétköznapokban, ünnepeken sokkal erősebben, meghatározóbb módon volt és van jelen. Civil szervezetként pedig új szervezeti keretei is létrejöttek. Ma nemcsak a hagyományok ápolása terén fejtenek ki kulturális tevékenységet, de a közösségek egészét, magát a jászokat egyetemlegesen is közös összefogásra, az anyaterület pártfogolására buzdítják. Vállalkozásokat, gazdasági társaságokat, társadalmi megmozdulásokat, akciókat szerveznek, biztosítják jelenlétüket az ország, a nemzet életének legkülönbözőbb területein.” A szülőföldjükről elszármazott jászságiak mindenkor keresték a kapcsolattartás lehetőségét egymással és az otthon élőkkel. 1921-től a fővárosban működött az itt élő jászságiak szervezete, a Jászok Egyesülete Budapesten. A szervezetet 1946-ban – több tízezer más szervezettel együtt – feloszlatták. Az 1970-es években a fővárosban különböző megyei baráti társaságok jöttek létre, ezek egyike volt a Szolnok Megyeiek Baráti Köre, ide jártak a Budapesten élő jászok is. Az egyesülési jog 1989. évi újraszabályozását követően alakították meg a Jászságból elszármazottak 1991. március 19-én a Jászok Egyesületét – tekint vissza a kezdetekre Dobos László, az egyesület elnöke. Az alakuló ülés kimondta: olyan szervezetet kívánnak létrehozni, amely intézményes kapcsolatot teremt az otthon élők és a diaszpóra között. „Adósai vagyunk szülőföldünknek” – írták a csatlakozásra buzdító felhívásukban. Az egyesület létszáma a kezdeti 36-ról gyorsan növekedett, néhány hónap alatt elérte a háromszáz főt, s ez mára megkétszereződött. A Jászok Egyesületének több tucat jogi tagja is van: önkormányzatok, helyi hagyományőrző szervezetek, népdalkörök és más szerveződések. Az egyesület összejövetelein megfordul az országos és a regionális kulturális és társadalmi közélet számos képviselője. Az egyesület számos jászsági kezdeményezést támogatott, karolt fel. Az általános és középiskolások részére szervezett történelmi vetélkedők, a különböző hagyományőrző rendezvények, kórustalálkozók, szüreti felvonulások, népi gyermekjátékok vetélkedője és más rendezvények közül kiemelkedik a jász világtalálkozók sora. Ilyenkor látványos külsőségekkel megrendezett kulturális seregszemlén találkoznak – évente más-más jászsági településen – az otthon élő, valamint az elszármazott és a kirajzott jászok. A soron következő, a járvány miatt tavaly elmaradt 26. Jász Világtalálkozót Jánoshidán rendezik idén nyáron.

Az őshazájukból kiszakadó jászok példát mutatnak napjainkban is „megmaradásból” minden európai nemzeti közösségnek – hangoztatta Kövér László, az Országgyűlés elnöke szombaton Jászkiséren, a 25. Jász Világtalálkozó második napján.Forrás: MTI 2019. 06. 08. 15:52Kövér László, az Országgyűlés elnöke beszédet mond a 25. Jász Világtalálkozó második napján, Jászkiséren 2019. június 8-án.Fotó: MTI/Mészáros JánosA házelnök, a háromnapos rendezvény fővédnöke, azt mondta: a nagyvilágban, a Kárpát-medencében, Magyarországon és a Jászságban egymást számon tartó és kereső jászok a világtalálkozón egymásra találhatnak és együttlétükkel megerősíthetik közösségüket. Az egyén és közösség viszonyában is igaz, hogy „amit keresel, téged keres” – idézte Dzsalál ad-Din Rúmit, a 13. században élt perzsa filozófust és költőt, aki azokban az időkben fogalmazta meg ezt a gondolatát, amikor a keleti őshazából útra kelő jászok megtalálták új hazájukat a Kárpát-medencében. A több mint nyolcszáz éves perzsa bölcsesség nemcsak a 25. Jász Világtalálkozót erősítheti, hanem szavakba önti a magyarok és jászok közötti Kárpát-medencei sorsközösséget is – mondta Kövér László, hozzátéve, a sorsközösségben és a nyelvben összeolvadó, de öntudatukat büszkén megőrző magyar és jász közösségek együttélésében is igaz, hogy „amit keresel, téged keres”. A legnyugatibb keleti népként a magyarok lélektársakat kerestek a Kárpát-medencei történelmi helytálláshoz, mert „nekünk a magyaroknak nemcsak a lélek szavunk, hanem lelkiségünk is Keletről származik” – fogalmazott Kövér László. A házelnök hangsúlyozta, az őshazájukból kiszakadó jászok azt keresték, ami a Kárpát-medencében várta őket: rokonlelkeket és olyan földet, amely küzdelem, munka és áldozatok árán otthonukká és szülőföldjükké lényegül. Így maradtak meg jászoknak a jászok Magyarországon és mutatnak napjainkban is példát megmaradásból minden európai nemzeti közösségnek – fűzte hozzá. A megmaradás titka a jász öntudatban rejtőzik – emelte ki Kövér László. A közös történelmi tudat, a közös ősök és származás tudata, a közösségi áldozatvállalás tudata olyan erős, hogy – igazi jász virtus gyanánt – évszázadok óta saját jász nyelv hiányában is képes éltetni a különbözőség méltóságát a jász emberekben – mondta. „A vagyonodat elvehetik, de ha öntudatodat megőrzöd, mindent visszaszerezhetsz. Ha öntudatodat elveszik, mindened elvész és semmit nem szerezhetsz vissza” – fogalmazott. Elmondása szerint a jászok ezt a történelmi leckét a 18. században „adták fel” a világ népeinek, amikor volt erejük verejtékes munkából származó tömérdek pénzzel visszaszerezni földjeiket és megváltani szabadságukat azon korabeli hatalmasságoktól, akik megfosztották őket szülőföldjük tulajdonától. Ez az öntudat a magyarázata annak, hogy a jászok soha nem a felejtés, hanem mindig az emlékezés népe, soha nem a tudatlanság, hanem mindig a tudatosság népe, soha nem a gyökértelen kozmopolitizmus, hanem mindig a szülőföldben gyökerező lokálpatriotizmus népe volt és maradt – hangsúlyozta. A jászok önmagukat nem magyar szülőföldjük „spekuláns hitelezőinek és busás haszonhúzóinak”, hanem – mint ahogyan 1991-ben, az újjáalakuló Jászok Egyesülete alapítói ezt szívből jövően meg is fogalmazták – önmagukat a magyar szülőföld adósainak tartják, akik értékteremtő hittel és munkával akarják gyarapítani azt – emelte ki. A magyarországi jászok azt üzenik ma a nagyvilágnak és abban Európa nemzeteinek, hogy mindazok, akik a szülőföldjük hitelezőinek gondolják magukat – és akként is viselkednek -, azok előbb vagy utóbb el fogják veszíteni szülőföldjüket és leírja őket a történelem – mutatott rá Kövér László, kiemelve: akik viszont a szülőföldjük adósainak érzik magukat és akként cselekszenek, azok megmaradnak, megerősödnek és ők írják tovább a történelmet. Az eseményen – mások mellett – beszédet mondott Aszlan Cucijev, Észak-Oszétia-Alánia nemzetközi kapcsolatokért felelős minisztere és Pócs János, a térség fideszes országgyűlési képviselője. A díszünnepségen Dobos László, a Jászok Egyesületének elnöke átadta a Jászságért Díjat a jászberényi Bugyi László Guriga fotográfusnak, vizuális képalkotó tevékenysége és közösségi szolgálata elismeréseként. Ezután beiktatták az új jászkapitányt, a jászkiséri Nemes Józsefet. A jászok első világtalálkozóját 1995-ben, Jászberényben tartották a jász redemptio, azaz a jász önmegváltás 250. évfordulója alkalmából. A jász önmegváltás története 1702-ben kezdődött, amikor I. Lipót császár eladta a jászok és kunok lakta területeket a Német Lovagrendnek. Az ott élők azonban ebbe a változásba nem nyugodtak bele, és 1745-ben saját pénzükön visszavásárolták szabadságukat és régi kiváltságaikat.

 Milyen ma Magyarországon egy „népcsoport” tagjának lenni, van-e külön jász és kun identitás, s miért alakítottak Budapesten kétszer is egyesületet azok, akik szülőföldjükről elszármaztak? – erről beszélgettünk Dobos Lászlóval, aki immár harmadik évtizede elnökli a Jászok Egyesületét.Publikálva: Népszava, 2021.03.28. 15:08Fotó: Mészáros János | Forrás: MTI– Kering az interneten egy afféle „bonmot”, némiképp profánnak nevezhető mondat, miszerint Jézus is jász volt, hiszen jászolban született… – Valójában ez egy tréfás tisztelgés a jászok előtt, és eredetileg Mádl Ferenc köztársasági elnöktől származik, aki először egy megnyitó ünnepségen használta, egyfajta kedves gesztusként. Később egy kiadvány előszavában is megjelent, nyomtatásban. Ennyi és nem több, továbbfűzni nem is szeretném.– Mit jelent ma, hogy valaki jász? Identitást, egy népcsoporthoz való kötődést, vagy csupán származási helyet? – Ezt minden ember másképp éli meg, természetesen a jászok sem egyformák, mint ahogyan nem azok a kiskunok, a nagykunok, a palócok vagy épp a sokácok. De a jászoknak mégis van egyfajta közös „gyökerük”: az a fajta öntudat, amelyik abból fakad, hogy őseik annak idején saját erejükből megváltották a szabadságukat. A jászok máig büszkék arra, hogy – miután 1702-ben I. Lipót császár eladta területüket a német lovagrendnek – őseik gyűjtést rendeztek, és 1745-ben sikerült visszavásárolniuk földjeiket, s ezzel megváltaniuk a szabadságukat. A megváltást részben kölcsönből, részben a települések polgárainak önerejéből finanszírozták.– Ebben a történetben ráadásul két olyan népcsoport fogott össze, amelynek tagjai finoman szólva is folyvást rivalizáltak: a szabadságot ugyanis nemcsak a jászoktól, de a kunoktól is elvették, vagyis közösen kellett visszaváltani a földeket, egymás nélkül nem ment. – A kunok és a jászok között hajdan valóban lehettek feszültségek, akkoriban még fontos szempont volt, hogy előbbiek például reformátusok, utóbbiak katolikusok voltak, de a földek megváltásáért mégis közösen gyűjtötték össze a pénzt, félretéve a köztük olykor meglévő vetélkedést. A mai utódoknak ez akár jó üzenet is lehet: két különböző kultúrájú és temperamentumú népcsoport egy közös célért mégiscsak egymásnak tudta vetni a hátát, és a szabadságukért vívott fél évszázados harcban végül összeforrtak. Muszáj volt ehhez egymást támogatni, hiszen szükségük volt arra, hogy a bécsi udvar akkori kamarillapolitikáját kiismerjék, elboldoguljanak a bürokráciában, s megtalálják azokat a kiskapukat, amelyeken át a konkrét döntéshozókig el lehetett jutni. Legendák keringenek arról, hogy az akkor még meglehetősen vizenyős területtel rendelkező Jászkunságból ínyencségnek számító teknősök százait küldték kipárnázott szekérkocsikkal a bécsi nagyurakhoz: 580 ezer rajnai forintot kellett egy összegben letenniük, ami hatalmas pénz volt, évig tartott, amíg részben összegyűjtötték, részben hiteleket tudtak hozzá felvenni.– S az ősök áldozata valamilyen formában tovább él a maiakban, vagy nem több egy történelmi tettnél, amiről nevesebb alkalmakkor megemlékeznek, s aminek jó esetben tudják a latin nevét: redemptio. – Az én nagyapám, aki 1907-ben született, s mindössze négy elemit végzett, a jászok és a kunok történelmének ezt a részét a térdére ültetve, aprólékosan és színesen elmesélte, s így hagyta rám örökül. Azt gondolom, azóta számos nagyapa, nagymama, édesanya vagy édesapa tesz így – a mai korban is. Aki ezen a „mesén” nő fel, az vele együtt észrevétlenül megkap egyfajta tartást is, tudja, hogy a jászok valójában soha nem voltak jobbágyok, és mindig egyfajta autonómiát élveztek az országon belül, saját közigazgatási rendszerrel. Maguknak feleltek, a maguk urai voltak. Ez persze együtt járt azzal is, hogy a jogaik csak akkor érvényesültek, ha a kötelezettségeiket teljesítették, és azt a kettőt mindig patikamérlegen mérték össze. Ez szüremkedik át generációról generációra, részben folklorisztikusan, az elődök történetmesélésén át, de mégiscsak azt gondolom, hogy beleivódik az emberek jellemébe, ad egyfajta tartást, és valamilyen módon támaszt is jelent akár a mai, bonyolultabb kor viszonyai között is.Dr. Dobos László | Fotó: Ladjánszki Máté | Forrás: Népszava– Tekinthetjük a jászokat ma is egy különálló népcsoportnak, egyfajta országon belüli entitásnak? – Magyarországon törvény szól a nemzetiségekről, és mivel a jászok az elmúlt évszázadok során – egészen pontosan a tizenhatodik századra – már elveszítették az ősi nyelvüket, így nem számítanak nemzetiségnek. Tudatukban, és származásuk számontartásában azonban talán mégis mások ők, mint a hasonló népcsoportok.Persze az, hogy valaki jász, nincs az orrára írva. Bár ezt a kijelentést is árnyalja némileg az a saját tapasztalat, ami számomra ismerőssé, otthonossá tett egyes távoli vidékeket. A jászok a keleti sztyeppéken túlról, a Kaukázusból származnak, alán eredetű magyarrá lett népcsoport, nyelvrokonaik, a mai oszétek most is az úgynevezett őshazában élnek. Amikor a jó sorsom elvetett ebbe a térségbe, és Oszétia fővárosában, Vlagyikavkaz utcáin jártam, úgy éreztem magam, mintha Jászberényben sétálnék, és ottani ismerősökkel találkoznék. Az épületek, az arcok, a gesztusok, a termet, a hajszín, a szemszín mind-mind otthonosságot sugalltak.Sztereotípia persze, hogy míg a kunok alacsonyabbak, zömökek és sötét hajúak, addig a jászok magasak, vékonyabbak és világosabb hajúak, s tudományosan kimutatott rasszjegyei sincsenek ennek a népcsoportnak, noha annak idején számosan végeztek erre vonatkozóan különböző kutatásokat.– Melyik lenne az a három szó, amikkel tömören jellemezne egy mai jászt? – Makacsság, szívósság, „hideghónaljúság”. Még a kunok között is tartja magát a mondás, hogy a jászok „semmire nem hevülnek fel”, mindent háromszor-négyszer végiggondolnak, ráérősen, kimódolva, nem heveskednek, mai szóval élve nem „pattognak” feleslegesen. Ne érjen a személyi kultusz vádja, de tudok rá egy emblematikus figurát: Csányi Sándor, az OTP elnök-vezérigazgatója egész jól megtestesíti mindazt, amit a jász „mibenlét” hordoz. Egy jász falu legszéléről indult, és lám, hova jutott. Az első befektetése bevallottan az volt, hogy egyetemista korában a kollégiumban összegyűjtötte az üres üvegeket és visszaváltotta azokat. Ezzel nem árulok el titkot, könyvben is megjelent, és jól jellemzi azt a szívósságot és kitartást, ami szerintem a jászok sajátja. S hozzáteszem, az is, hogy ezt a múltat valaki nem tagadja meg vagy nem színezi újra, akármilyen magaslatokba ér is el.– Összetarthat embereket pusztán az a tény, hogy valaha egy térségben éltek, s egy közös történelmi tett köré épül fel a múltjuk? – A száz éve alakult és harminc évvel ezelőtt újjáalakult – vagyis épp kettős jubileumot ünneplő – Jászok Egyesületének példája azt mutatja, hogy igen. A több mint hatszáz tagot számláló szervezet nemcsak az itthoni jászokat tartja össze, hanem a világ távolabbi pontjaira sodródottakat is. Az elszármazott jászok már a múlt században is törekedtek arra, hogy új lakóhelyükön is megtalálják egymást, ezért is jött létre a „Jászok Egyesülete Budapesten” 1921-ben, Czettler Jenő agrárközgazdász, egyetemi tanár, országgyűlési képviselő vezetésével. A korabeli iratokból az is kiderül, hogy az egyesület a Jászságból „felkerült” fiatalokat, egyetemistákat és pályakezdőket is felkarolta, s az idősebb tagok rajtuk tartották a szemüket, nehogy elkallódjanak a nagyvárosban. A szervezetet 1946-ban feloszlatták, de 1991-ben mi újból létrehoztuk a fővárosban a Jászok Egyesületét. Minden évben más-más jászsági település ad helyet a a Jász Világtalálkozónak, amelynek társszervezői vagyunk. Ez a pandémia miatt sajnos tavaly elmaradt, de a mérleg serpenyőjében ott van, hogy a fizikai bezártság a világhálón való tevékenységet éppenséggel felerősíti. Szinte minden közösségi platformon ott vagyunk, s az nagyon jó érzés, amikor egy földink Nairobiból küld fényképet a hajdani, nagyszülői házról, vagy oszt meg velünk egy olyan emléket, ami a Jászsághoz köti.Dobos LászlóKözgazdász, szociológus, egyetemi doktor. Nagyszülei Jászágón éltek, s noha ő maga már Budapesten született, ebben a faluban vett egy házat, s oda ma is rendszeresen visszajár. A Jászok Egyesülete alapítója, ügyvivője, 2017-től elnöke, a szervezet történetét két könyvben is megörökítette. „Békeidőben” az elszármazott jászok havi rendszerességgel tartanak összejövetelt Budapesten, a meghívott vendégek a jászok és a Jászság történetén, néprajzán, kulturális hagyományain túl rendszeresen szólnak az ottani táj mai valóságáról, az ipar, a közművelődés, közbiztonság és a demográfia kérdéseiről. Nős, felesége középiskolai ének-zene tanár, két felnőtt gyerekük van.