88. sz. H Í R L E V É L
(2025. január)
Beszámoló a Jászok Egyesülete 2024. évi munkájáról
A több mint százesztendős Jászok Egyesülete nevében köszöntöm az Olvasót!
1921-ben dr. Czettler Jenő akadémikus vezetésével alakult meg a Jászok Egyesülete Budapesten nevű szervezet. 1946-ban feloszlatták, betiltották. Harminc éve múlt annak, hogy elődeink nyomába lépve, 1991-ben újjáalakítottuk a Jászok Egyesületét.
A Jászok Egyesülete a Jászságból elszármazottak és az otthon élők intézményes kapcsolattartása érdekében jött létre. Taglétszámunk 2024 végén 541 fő volt. Hazánk valamennyi megyéjén túl külföldről, s a Jászság 18 településének mindegyikéről van tagtársunk. Az egyesületnek 43 tagszervezete van.
Ezúton köszönjük meg, valamint továbbítjuk Önnek az egyesületünk részére szép számmal érkezett karácsonyi és újévi jókívánságot. Hírlevelünk minden kedves olvasójának sikereket és friss, jó egészséget kívánunk 2025-re!
1.) Egyesületünk budapesti összejövetelei voltak:
Február 26-án Sárkányölő Szent György egy jász festő képein címmel tartott vetített képes előadást tagtársunk, Molnár János festő- és grafikusművész (Budapest).
Március 25-én tagtársunk, dr. Rédei István, a Co-op Star Zrt. elnök-vezérigazgatója (Jászberény) volt a vendégünk. Vetítéséből megismerhettük a Jászság kiemelkedően sikeres gazdasági vállalkozását.
Április 22-én tartotta évi rendes közgyűlését egyesületünk. Szervezetünk legfelsőbb fóruma elfogadta a 2023. évi pénzügyi beszámolót, s az egyesület munkájáról szóló éves jelentést (mindkettő megtalálható honlapunkon), majd jóváhagyta a 2024. évi terveket. A közgyűlés után A mezőgazdaság kollektivizálása és a paraszti társadalom felszámolása Jászberényben címmel vetített képes előadást tartott Cseh Dániel történész (Jászberény).
Május 28-án dr. Kelemen Márk, a kiskunsági, jász alapítású Kerekegyháza város polgármestere és Végső István történész előadását hallgattuk meg.
Szeptember 23-án a 20 éves Csányi Alapítvány eredményeit mutatta be dr. Radoszáv Miklós, az alapítvány operatív igazgatója (Budapest).
Október 30-ára Kiss Jánost, a Jászapáti Gazdakör elnökét hívtuk meg, aki szervezetéről és a magyar agrárium helyzetéről beszélt.
November 19-én A jászkun önmegváltás és a redemptiós összeg visszakövetelése címmel vetített képes előadást tartott dr. Farkas Kristóf Vince történész (Jászfényszaru), a Jászok Egyesülete Elnökségének tagja. Az eseményről képes riportban számolt be a Népszava napilap.
Mindig öröm számunkra, ha a fővárosi rendezvényeinken vidéki tagtársainkat is köszönthetjük. Kitüntető a „Dósai” Honismereti Szakkör (Jászdózsa) tagjainak érdeklődése, akik – a Jászságért Díjas Zsidei Andrásné vezetésével – valamennyi idei vármegyeházi összejövetelünkön megjelentek.
2.) Események
A Jász Helytörténeti Kör (Jászberény) február 23-i összejövetelén tartott előadást Jászok a magyar nemzettudatban címmel Dobos László, a Jászok Egyesülete elnöke.
Március 23-án ünnepelte fennállásának 40. évfordulóját a „Dósai” Honismereti Szakkör (Jászdózsa). Az ünnepi rendezvényen a 21. századi jász hagyományőrzésről tartott előadást Dobos László, egyesületünk elnöke.
Elődszervezetünk elnöke, dr. czétényi Czettler Jenő akadémikus (1879-1953) emléktáblája három évtizede hirdeti a jász tudós emlékezetét egykori fővárosi lakóházán. Az Andrássy út 83-85. alatti bérpalota 2014-ben leégett. A homlokzati felújítási munkálatok után, 2021-ben visszakerült a megújult köröndi épület falára az emléktábla. Május 6-án, a Jászkun Emléknapon immár 34. alkalommal helyeztük el itt emlékező koszorúnkat.
Kerekegyháza jász alapítójára, balatoni Farkas Jánosra emlékeztünk születésének 200. évfordulóján május 10-én. Az emlékkonferencia és -kiállítás mellett emlékpark is nyílt Kerekegyházán.
„Jászok egymás között” szellemi vetélkedőt rendezett a Jászok Egyesülete és a Jászalsószentgyörgyi Helytörténeti és Hagyományőrző Egyesület. A május 25-i, nemes erőpróbán valamennyi jász település csapatot állított. A pálmát Jászapáti csapata vitte el.
„Egy fotó többet ér ezer szónál” címmel írt ki fotópályázatot a Jászok Egyesülete és a Jászapátiak Baráti Köre 2023-ban, majd 2024-ben. A többszáz beérkezett pályaművet egyesületi tagjainkból álló szakértői zsűri bírálta el. Az elismeréseket a jászberényi városháza dísztermében vehették át a díjazottak. A díjnyertes képekből nyílt szabadtéri kiállítás a jászberényi Zagyva-parti sétányon június 17-én, melyet Budai Lóránt, Jászberény polgármestere nyitott meg.
2024. június 21-23. között került sor a 28. Jász Világtalálkozóra Jászjákóhalmán. A díszünnepség június 22-én, szombaton volt. Az ünnepi főpapi szentmisét ezúttal is dr. Ternyák Csaba egri érsek celebrálta. A települések színpompás felvonulását, az ünnepi köszöntéseket díjak átadása követte. A 33. alkalommal kiosztott Jászságért Díjat s a vele járó egymillió forintot tagtársunk, Zsidei Andrásné, a „Dósai” Honismereti Szakkör vezetője kapta. Jászkapitányként Berki Lászlót iktatták be.
Az ünnepségsorozaton – Fehérné dr. Ábrahám Etelka tagtársunk szervező munkájának eredményeként – a Jászok Egyesülete ezúttal is népes küldöttséggel képviseltette magát.
A Kossuth Rádió Országjáró műsora újból élő adással látogatott el a jászok legnagyobb ünnepére.
Hagyományos honismereti találkozóját tartotta szeptember 21-én a Vándorfy János Honismereti Szakkör (Jászapáti). Egyesületünk szellemi és anyagi erővel is hozzájárult az esemény sikeréhez. A rendezvényen került először a közönség elé Suba Györgyné Jászsági arcélek c. munkája. A Jászföld helytörténetének tollforgatóit bemutató kötet hiánypótló kiadvány.
A Jászapáti és Vidéke ÁFÉSZ Kunráth Sándor Pávaköre (Jászszentandrás), tagszervezetünk, alapításának 65. évfordulóját ülte október 12-én. A dalostalálkozóval egybekötött esemény kiemelt támogatója volt egyesületünk.
Vágó Pál alkotópályázatot hirdetett a Jászapáti Városi Könyvtár és Művelődési Központ. A szabadkézi rajz és digitális grafika kategóriákban, a legjobb pályázók elismeréséhez hozzájárult egyesületünk is.
A Jászsági Menedzser Klub Egyesület (Jászberény) október 18-án rendezte meg VI. Jászsági Gazdasági és Fejlesztési Konferenciáját az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem Jászberényi Campusának Apponyi Dísztermében. Ennek keretében nyújtotta át dr. Rédei István elnök az egyesület Díszoklevelét a Jászok Egyesülete, valamint a Fényszaruiak Baráti Egyesülete részére.
Alapításának 150. évfordulóját ünnepelte november 29-én a Jász Múzeum (Jászberény). A Jászok Egyesülete az esemény főtámogatójaként járult hozzá az ünnep sikeréhez.
Aprószentek napján, december 28-án tartotta hagyományos évvégi összejövetelét a Jász Múzeumban a Jászságért Díjasok közössége.
3.) A Jászok Egyesülete több formában van jelen a világhálón. Közösségi oldalaink bővítik kapcsolati hálónkat, megsokszorozzák a hozzánk kötődő személyek körét. Hozzánk kapcsolják azokat is, akik a földrajzi távolság, vagy koruk miatt nem tudnak rendezvényeinken megjelenni.
Korszerűsítettük, megújítottuk egyesületi honlapunkat (https://jaszokegyesulete.hu), melyen megszólal a Lehel kürtje, megismerhető a Jászok Egyesülete története, tagsága, tagszervezeteink köre. Közhasznú szervezetünk weboldala felvillantja a jászok és a Jászság történetét, településeit, s áttekinti testvérszervezetünk, „A Jászságért” Alapítvány tevékenységének eredményeit.
Közösségi oldalaink gazdái kitartással és lelkesedéssel végezték munkájukat. Facebook közösségi oldalunkat és Instagram fényképmegosztó közösségi oldalunkat a Jászságért Díjas Bugyi László Guriga fotográfus (Jászberény) gondozza. A Youtube videómegosztó csatorna oldalt Szőrös Zoltán (Lajosmizse) kezeli.
Az évi több, mint száz bejegyzésünk a Facebookon (https://www.facebook.com/jaszokegyesulete.hu) döntően a Jászság természeti értékeit mutatja be országnak-világnak.
A közösségi oldal tízezres kedvelői körének mérete impozáns. Ez nonprofit szervezetként és hirdetések nélkül – kizárólag az ott elhelyezett anyagok képi és tartalmi vonzerejére támaszkodva – jelentős eredmény.
Instagram oldalunk (https://www.instagram.com/jaszokegyesulete) eddig nem hozta azt a látogatottságot, amit szeretnénk. Ráadásul a Facebook és az Instagram fiókok összekötése tovább gyengítette nézettségét.
A Jászok Egyesülete Youtube csatornáján (https://www.youtube.com/c/jaszokegyesulete) „A Jászságért” Alapítvány két népzenei, továbbá karácsonyi albuma teljes egészében elérhető. A hangzó anyagot jól kiegészítik a dalszövegek, így a népdalok kitűnően használhatóak bárki számára, akár iskolai, szakköri foglalkozásokon is.
A jászsági népdalok mellett oszét filmek, a Jászföld közösségi eseményei, jeles jászsági közéleti személyiségek portréi láthatók-hallhatók itt.
Ezúton mondunk köszönetet közösségi oldalaink önzetlen gondozóinak, s mindazoknak, akik hozzájárultak ezek gazdagításához.
4.) Egyesületünk képviseltette magát számos jászsági rendezvényen, tanácskozáson (többek között a Jászsági Önkormányzatok Szövetsége ülésein), közösségi és egyházi ünnepen, kiállításmegnyitón. Együttműködésünk eredményes a helyi önkormányzatokkal, civil szervezetekkel.
A 2024. évben végzett munkánkról is hírt adott az országos, a megyei és a helyi nyomtatott, illetve sugárzó média. Külön köszönettel tartozunk e tekintetben Illés Anita szerkesztőnek és Pesti József hivatásos fotósnak (Új Néplap, Szolnok), Szántai Tibor főszerkesztőnek, valamint munkatársainak (Jászkürt Újság, Jászberény), Halász Lajos főszerkesztőnek (lapja, a Jászapáti Hírmondó időközben megszűnt), továbbá Banka Csaba és Erdei Gábor szerkesztőknek (Jászsági Térségi Televízió, Jászberény) és a Trió Rádiónak (Jászberény). Köszönjük Bognár Mária újságíró, a Jászok Egyesülete elnökségi tagja fáradozását – írásai Jászberény és Jászapáti városok lapjában jelentek meg. Több jászsági és megyei elektronikus hírportál (így a berenycafe.hu, jaszberenyonline.hu, jasznaplo.hu, jaszsagonline.hu, jnsz.hu, szoljon.hu, szol24.hu, tutihir.hu) is figyelemmel kísérte munkánkat.
5.) 2024-ben az előző évi személyi jövedelemadó felajánlható egy százalékából, jász és nem jász támogatóink jóvoltából a Jászok Egyesülete 363.654 adóforintot kapott. Köszönjük a támogatást, a bizalmat! Az SZJA egy százalékát – az eddigiekhez hasonlóan – a jász-hagyományt gazdagító kiadványokra és rendezvényekre fordítjuk.
6.) Egyesületünk az alábbi kiadványok megjelentetéséhez nyújtott támogatást:
- Jászsági arcélek. A helytörténet tollforgatói. (Szerk.: Dr. Suba Györgyné Kocsis Julianna.) Jászapáti – Jászberény. 2024.
- Fózer Petra – Simon Károly: A jászsági szűcshímzés fennmaradása Simon Károlyné népi iparművész munkássága nyomán. Jászalsószentgyörgy, 2024.
7.) Hírek tagtársaink szakmai sikereiről (amelyekről értesültünk):
Besenyi Vendel helytörténész (Jászberény) Jászboldogháza díszpolgára lett. – Bordásné Kovács Katalin, művelődési ház igazgató (Jászfényszaru) kiemelkedő közművelődési tevékenységéért Bessenyei György-díjat kapott. – Dr. Dobos László közgazdász-szociológus, a Jászok Egyesülete elnöke (Budapest-Jászágó), a Jászberény Város Tiszteletbeli Polgára címet kapta. – Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyében az Év Polgármestere kitüntető címet Farkas Ferenc, Jászapáti polgármestere nyerte el. – Győriné dr. Czeglédi Márta, aki 1990 óta Jászfényszaru polgármestere, Jászfényszaru díszpolgára címet kapott. – Dr. H. Bathó Edit etnográfus, ny. múzeumigazgató (Jászberény) a Pulszky Társaság Éri István díját vehette át, továbbá Zsidei Barnabás méhészeti díjat kapott. – Kispál György címzetes prépost, helyettes esperes, csepel-csillagtelepi plébánost Csepel Önkormányzata díszpolgári címmel tüntette ki kiemelkedő lelkipásztori szolgálatáért, különösen a csepeli ifjúság felkarolásáért. – A Szent István Tudományos Akadémia közgyűlésen tartotta meg akadémiai székfoglaló előadását Kocsis Károly egyetemi tanár, a Földrajz-Geoinformatika Intézet igazgatója, az MTA doktora (Szentendre). – Kocsán László hagyományőrző táncos (Jászberény) Magyar Arany Érdemkeresztet kapott hagyományőrző és kultúraszervező munkája elismeréseként. – A JNKSZ Vármegyei Levéltárral való eredményes együttműködés kapcsán Kovács Béláné Pető Magdolna és Kovács Béla (Jászfényszaru) Pro Archivo elismerésben részesültek. – Mihályi Gábor koreográfus, a Magyar Állami Népi Együttes vezetője (Budapest-Jászberény) kiváló és érdemes művész, az MMA tagja, Jászberény város díszpolgára lett. – Nagyné Kiss Mária Jászfényszaruért kitüntetésben részesült. – Nagyné Koncz Éva ny. pedagógus, festőművész Pro Civitate - Jászberény díjat kapott. – Dr. Rédei István elnök-vezérigazgató (Jászberény) JNKSZ Vármegye Gazdasági Díját vehette át. – Szabó Jánosné ny. könyvtárigazgató Pro Urbe Jászberény érdeméremben részesült. – A Honismereti Szövetség Honismereti Emléklappal tüntette ki dr. Körei-Nagy Katalint (Jászberény), Mozsár Lászlónét (Jászágó), Simon Károlyt (Jászalsószentgyörgy).
Szívből gratulálunk!
8.) Testvérszervezetünk, „A Jászságért” Alapítvány 2024. évi díjairól
Jászságért Díj 2024 – Zsidei Andrásné (Jászdózsa)
A harmincharmadik alkalommal kiírt Jászságért Díjat, s a vele járó 1.000.000 forint elismerést Zsidei Andrásné ny. könyvtáros, szakkörvezető (Jászdózsa) részére ítélték oda, a jászdózsai hagyományok megőrzése érdekében végzett több évtizedes, sokoldalú, példaértékű tevékenysége elismeréseként.
Zsidei Andrásné, Bugyi Anikó Jászdózsán született 1956. november 5-én.
1977-ben kötött házasságot. Két gyermekük született. 1995-ben megözvegyült.
Teljes szakmai életpályája a jászdózsai Községi Könyvtárhoz kapcsolódik. Könyvárosként a helyi közművelődés meghatározó személyisége volt évtizedeken keresztül. Zsidei Andrásné tagja a „Dósa” Község Múltjáért – Jelenéért – Jövőjéért Alapítvány kuratóriumának.
Munkásságát 2017-ben Közszolgálati Életmű-díjjal ismerték el.
A „Dósai” Honismereti Szakkör 1984-ben alakult meg Gulyás János tanár vezetésével. Zsidei Andrásné kezdettől bekapcsolódott a szakkör hagyománymegtartó tevékenységébe. Az évente megrendezésre kerülő Dósai Napok egyik szervezője, továbbá közreműködője volt a sokszínű hagyományőrző bemutatóknak. Így került sorra a kézi aratás megrendezése, több alkalommal hagyományos lakodalom, szüreti felvonulás szervezése, népi ételek készítése, népi kismesterségek felvonultatása a tájház udvarán.
2004-ben vette át a szakkör vezetését. Közösségteremtő erejével megújította a szakkör tevékenységét. Több alkalommal szervezett honismereti találkozót, rendezett Jászsági Dalostalálkozót. Szoros kapcsolatot ápol a Jászság hagyományőrzőivel. A „Dósai” Honismereti Szakkör tagjaival rendszeres látogatója a Jászok Egyesülete fővárosi rendezvényeinek.
Az általa vezetett szakkör „Jászdózsa Községért” kitüntető díjat, majd 2019-ben Jászsági Civil Vándordíjat kapott.
A szakkör közösségmegtartó és hagyományőrző szerepe meghatározó Jászdózsa életében. Zsidei Andrásné szervező munkájával nemcsak megőrizte a szakkör eredményeit, de gyarapította is azokat. Munkássága alapján méltó a Jászságért Díj kitüntetésre.
A 2024. évi Jászságért Díjat 2024. június 22-én, az elszármazott és otthon élő jászok 28. világtalálkozóján, Jászjákóhalmán adták át.
Jászsági Civil Vándordíj 2024 – Fényszaruiak Baráti Egyesülete (Jászfényszaru)
A tizennegyedik alkalommal kiírt Jászsági Civil Vándordíjat, s a vele járó 200.000 forint elismerést a Fényszaruiak Baráti Egyesülete (Jászfényszaru) kapta, az eredményes közösségi tevékenység érdekében végzett szolgálatáért.
A Fényszaruiak Baráti Egyesülete (FÉBE) 1993. október 30-án alakult. A szervezet elnöke Tóth Tibor. Jelenleg 208 tagja és három önálló csoportja van (Színházbajárók Baráti Köre, Kiss József Helytörténeti Kutatócsoport, Szűcs Mihály Huszárbandérium).
A FÉBE 1994. január 3-tól tagszervezete a Jászok Egyesületének.
A nemzeti kulturális örökség megóvására, új értékek létrehozására kiemelt figyelmet és jelentős összeget fordított az egyesület és alapítványa. Működése alatt három emlékművet, tizenkét emléktáblát állított, továbbá egyházi tárgyú emlékeket, neves helyi személyek síremlékeit, emléktábláit újította fel.
Kiadványaik jól szolgálták a magyar kulturális örökség megőrzését, terjesztését, bemutatását. 15 helyi kiadvány mellett megjelentettek 19 képeslapot, zenei és verses CD-t és nyolc emlékérmet.
Az egyesület hagyományos rendezvényei, programjai az iskolai nyári táborok, a budapesti színházlátogatások, az országjáró kirándulások, külföldi utak. Számos konferenciát, találkozót, ismeretterjesztő előadást, kiállítást rendeztek.
Létrehozták a Városi Értéktárat, melyben összegyűjtötték, megmentették a település múltjával kapcsolatos tárgyi- és iratanyagot.
A FÉBE közösségmegtartó és hagyományőrző szerepe meghatározó Jászfényszaru város életében. A Fényszaruiak Baráti Egyesülete eredményei és törekvései méltóak a támogatásra és a Jászsági Civil Vándordíj elnyerésére.
A díjat 2024. november 22-én, Jászfényszarun, a Városháza dísztermében rendezett ünnepségen vette át a közösség.
9.) Egyesületünk tagjai közül elhunytak 2024-ben:
Birkás Márta dr., egyetemi tanár, 72 éves (Gödöllő) – Gulyás Ilona (Üröm) – Gyurkó László dr., mérnök, 94 éves (Jászdózsa) – Nagy Albert em. jászkapitány, 83 éves (Jászboldogháza).
Szívünkben őrizzük emléküket!
10.) 2025. évi program-előzetes
Az idei, immár 29. Jász Világtalálkozó időpontja 2025. július 26-28. A rendezvény házigazdája Jászszentandrás község, társrendezője a Jászok Egyesülete.
A Jászok Egyesülete Elnöksége ezúton is köszönetet mond mindazoknak, akik az egyesület tevékenységét segítették és segítik. Szervezetünk tagsága és ügyünk pártfogói révén hozzájárulhatunk a jász öntudat megújulásához.
Tisztelettel kérjük és várjuk az Ön további személyes támogatását!
Dobos László
a Jászok Egyesülete elnöke
***
Kedves Hölgyem, tisztelt Uram!
Tisztelettel kérjük Öntől és kedves családtagjaitól, adományozzák személyi jövedelemadójuk 1 százalékát egyesületünknek. A Jászok Egyesülete adószáma: 19666024-1-41. Előre is köszönjük a megtisztelő támogatást, melyet a jász hagyományokat gazdagító rendezvényekre (így a Jász Világtalálkozóra) és kiadványok megjelentetésére fordítunk.
Különös kettősséget tapasztalunk évek óta a tagdíjfizetési morálnál. Egyszerre nőtt az elmaradást felhalmozók száma és a tagdíjat felülfizetők köre. Köztudott, hogy a tagdíjfizetés összetartozásunk egyik fontos kifejezője.
A mellékelt csekk a 2025. évi egyesületi tagdíj befizetésére szolgál. Felhívjuk szíves figyelmét, hogy postai befizetés esetén jelentős költséget levonnak a feltüntetett összegből. A Jászok Egyesülete számlaszáma (K és H Bank): 10200892-31411767-00000000. A tagdíj évi 2.000 forint, nyugdíjasoknak, tanulóknak 1.000 forint. Tagszervezeteink 5.000 forintot fizetnek. Felülfizetést hálásan fogadunk.
Takarékosabb és gyorsabb, ha meghívóinkat, híreinket elektronikus úton juttatjuk el Önnek. Amennyiben még nem közölte velünk drótposta (e-mail) elérhetőségét, várjuk azt az info@jaszokegyesulete.hu címünkön. Az esetleges címváltozást is kérjük jelezni. Köszönjük!
Javasoljuk, csatlakozzon Ön is a Jászok Egyesülete tízezer fős Facebook közösségéhez: https://www.facebook.com/jaszokegyesulete.hu. Ezzel is erősítjük jelenlétünket az internetes kapcsolattartás világában.
Kérjük, ajánlja világhálós kapcsolati formáinkat ifjabb családtagjai figyelmébe! Értékőrző és értékteremtő közösségünkben rájuk is számítunk.
Drótposta: info@jaszokegyesulete.hu
Honlap: https://jaszokegyesulete.hu
https://www.facebook.com/jaszokegyesulete.hu
https://www.instagram.com/jaszokegyesulete
https://www.youtube.com/c/jaszokegyesulete
Bankszámla: 10200892-31411767-00000000
Adószám: 19666024-1-41
Kedves Hölgyem! Tisztelt Uram!
Az elszármazott jászságiakat és az otthon élőket összekapcsoló szervezetünk, a Jászok Egyesülete nevében kívánok Önnek és kedves családjának meghitt, szeretetteljes karácsonyi ünnepet és sikerekben gazdag, boldog újesztendőt!
Szíves figyelmébe ajánlom új honlapunkat: https://jaszokegyesulete.hu.
Közösségi oldalainkon az ünnepvárás jászsági képeit láthatja:
https://www.facebook.com/jaszokegyesulete.hu
https://www.instagram.com/jaszokegyesulete/
Youtube csatornánkon - https://www.youtube.com/c/jaszokegyesulete - kántáló
dalokat és a Csordapásztorok karácsonyi népéneket hallhatja jászsági előadóktól.
Közösségi oldalaink megosztását megköszönjük!
Üdvözlettel:
Dobos László, a Jászok Egyesülete elnöke
JÁSZOK EGYESÜLETE
1537 Budapest Pf. 367.
info@jaszokegyesulete.hu
https://jaszokegyesulete.hu
https://www.facebook.com/jaszokegyesulete.hu
https://www.instagram.com/jaszokegyesulete/
https://www.youtube.com/c/jaszokegyesulete
bankszámla: 10200892-31411767-00000000
adószám: 19666024-1-41
A JÁSZOK EGYESÜLETE ÚJ HONLAPJA
Elkészült az elszármazott és otthon élő jászokat összekapcsoló Jászok Egyesülete új honlapja: https://jaszokegyesulete.hu
Az információgazdag weboldal számos újdonsággal szolgál.
Szíves figyelmébe ajánlva az új világhálós közösségi felületet, köszönti Önt
a Jászok Egyesülete Elnöksége
Budapest, 2024. december
JÁSZOK EGYESÜLETE
1537 Budapest Pf. 367.
Drótposta: info@jaszokegyesulete.hu
Honlap: https://jaszokegyesulete.hu
https://www.facebook.com/jaszokegyesulete.hu
https://www.instagram.com/jaszokegyesulete
https://www.youtube.com/c/jaszokegyesulete
bankszámla: 10200892-31411767-00000000
adószám: 19666024-1-41