JÁSZSÁGI CIVIL VÁNDORDÍJ 2026
A Jászsági Civil Vándordíjat és a vele járó 500.000 forint elismerést tizenhatodik alkalommal ítélte oda „A Jászságért” Alapítvány Kuratóriuma.
A 2026. évi Jászsági Civil Vándordíjat a „Köttön Vezér” Honismereti Egyesület (Kunszentmárton) kapta, az eredményes közösségi tevékenység érdekében végzett szolgálatáért.
A „Köttön Vezér” Honismereti, Hagyományőrző és Városvédő Egyesület 2020-ban alakult. Kezdetektől tagszervezete a Jászok Egyesületének és a Kunszövetségnek. Vezetőjük Barna Gábor ny. egyetemi tanár, professor emeritus. Taglétszámuk 31 fő.
Fő feladatuknak tartják a jász gyökerű Kunszentmárton történelmi, építészeti, művelődéstörténeti értékeinek felmutatását, gyarapítását. Rendezvényeik az ismeretterjesztést, a közösséghez való tartozás élményét erősítik.
Kiállításokat rendeznek, konferenciákat szerveznek, kiadványokat jelentetnek meg. Rendezvényeiket a járásbeli (tiszazugi) és távolabbi helyek lakói is látogatják.
Kunszentmárton városától bérlik az egykori Úri Kaszinó épületét, amelyet saját erőből és pályázati támogatásból helyreállítottak. 2025-ben Fekete István Emlékházat nyitottak.
Tevékenységünk alapján 2025-ben elnyerték „Az év honismereti közössége” országos kitüntető címet.
Terveik között szerepel nyári táborok szervezése, népfőiskola alapítása.
A „Köttön Vezér” Honismereti, Hagyományőrző és Városvédő Egyesület közösségmegtartó szerepe meghatározó a település életében. Eredményeik és törekvéseik méltóak a támogatásra és a Jászsági Civil Vándordíj elnyerésére. Az elismerést a közeljövőben, ünnepélyes körülmények között, Kunszentmártonban adják át részükre.
Budapest, 2026. szeptember
MEGHÍVÓ / KÉRJÜK, JEGYEZZE ELŐ!
A Jászok Egyesülete Elnöksége tisztelettel meghívja Önt az egyesület összejövetelére, melyet
2026. szeptember 30-án (szerda) 17,00 órakor
tartunk a Pest vármegyei Vármegyeházán (Budapest, V., Városház u. 7., II. emelet 245.).
Vendégünk tagtársunk,
Varga Kamill OFM ferences szerzetes, helytörténész
Szíves figyelmébe ajánljuk, hogy a Jászság kulturális örökségét ápoló egyesületi kiadványainkat (könyvek, cédék) kibővült kínálattal árusítjuk a helyszínen. Dedikáltatási lehetőség!
Dedikáltatási lehetőség!
A rendezvényre Önt és családját szeretettel hívjuk és várjuk. Belépődíj nincs. Minden érdeklődő szívesen látott vendég! Kérjük, értesítse barátait is!
Budapest, 2026. szeptember
A Jászok Egyesülete Elnöksége
JÁSZOK EGYESÜLETE
1537 Budapest Pf. 367.
Drótposta: info@jaszokegyesulete.hu
Honlap: https://jaszokegyesulete.hu
https://www.facebook.com/jaszokegyesulete.hu
https://www.instagram.com/jaszokegyesulete
https://www.youtube.com/c/jaszokegyesulete
bankszámla: 10200892-31411767-00000000
adószám: 19666024-1-41
Interjú Mihályi Gábor tagtársunkkal, Kossuth-díjas táncművésszel, koreográfussal
Mihályi Gábor Kossuth- és Harangozó Gyula-díjas táncművésszel, koreográfussal, érdemes és kiváló művésszel, a Magyar Állami Népi Együttes vezetőjével, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagjával Bényei Adrienn beszélgetett. Itt a Magyar Nemzetben megjelent interjú szerkesztett, rövidített változatát közöljük.
Mihályi Gábor előadásai egyszerre építenek a hagyomány mélységeire és a színház eszköztárára: a néptáncot nem múltidézésnek, hanem a jelenhez szóló művészi nyelvnek tekinti.