84. sz. Hírlevél
(2021. november)
A JÁSZOK EGYESÜLETE CENTENÁRIUMA
Az elszármazott és otthon élő jászságiakat intézményesen összekapcsoló Jászok Egyesülete 2021-ben kettős jubileumot ünnepel. Elődszervezete 100 éve jött létre, a civil szervezet újjáalakulására pedig 30 éve került sor.
A szülőföldjükről elszármazott jászságiak mindenkor keresték a kapcsolattartás lehetőségét egymással és az otthon élőkkel. 1921-től a fővárosban működött az itt élő jászságiak szervezete, a Jászok Egyesülete Budapesten. Az egyesület vezetője dr. Czettler Jenő agrárközgazdász, egyetemi tanár, akadémikus, a képviselőház alelnöke volt. Budapesten rendszeres összejöveteleket tartottak, a Jászságban pedig szervezték a farsangi jászbálokat. Az szervezetet 1946-ban – több tízezer más szervezettel együtt – feloszlatták. A tudós professzort koholt vádak alapján perbe fogták, bebörtönözték. Börtönkórházban halt meg 1953-ban. A 301-es parcellába temették, ma a tápiósági családi sírboltban nyugszik. Emlékezetét tábla hirdeti szülővárosában, Jászárokszálláson és a budapesti Köröndön. A „Jászok Egyesülete Budapesten 1921-1946” c. kiadvány Suba Györgyné tollából örökíti meg a negyedszázados tevékenységet.
Az 1970-es években rendre jöttek létre a fővárosban a különböző megyék baráti társaságai. Ezek egyike volt a Szolnok Megyeiek Baráti Köre, mely döntően a hivatalnoki és gazdasági elit elszármazott személyiségeit tömörítette. Eljártak ide a Pest-Budán gyökeret vert jászok is.
Az egyesülési jog 1989. évi újraszabályozását követően hozták létre Jászságból elszármazottak a Jászok Egyesülete Szervezőbizottságát 1990-ben. A név- és címlisták begyűjtése, egyeztetése, számos előkészítő megbeszélés után 1991. március 19-én, Budapesten megalakult a Jászok Egyesülete.
Az alakuló ülés 36 résztvevője kimondta: olyan szervezetet kívánnak létrehozni, mely intézményes kapcsolatot teremt az otthon élők és a diaszpóra között. „Adósai vagyunk szülőföldünknek” – írták csatlakozásra buzdító felhívásukban. Az egyesület létszáma gyorsan növekedett. Néhány hónap alatt elérte a háromszáz főt, mely mára megduplázódott. Az országos szervezetben a fővárosi, a más hazai tájakon élő és a külföldre szakadt jászok képviselői egyaránt megtalálhatók. A Jászság mai 18 településéről is számosan beléptek az egyesületbe. Az 1998 óta közhasznú szervezetként működő Jászok Egyesületének több tucat jogi tagja is van, önkormányzatok, helyi hagyományőrző szervezetek, népdalkörök és más szerveződések.
A Jászok Egyesülete havi rendszerességgel tart összejövetelt Budapesten, a Pest Megyei Megyeházán. A meghívott vendégek a jászok és a Jászság története, néprajza, kulturális hagyományai ismertetése mellett rendszeresen szólnak a felnevelő táj mai valóságáról, az ipar, a közművelődés, közbiztonság, demográfia kérdéseiről. Az egyesület összejövetelein megfordult az országos és a regionális, kulturális és társadalmi közélet számos képviselője. Az előadásokat mindenkor élénk érdeklődés és médiafigyelem övezi. Ezek a rendezvények egyúttal módot adnak olyan személyes találkozásokra, melyekre akár évtizedek után kerül sor. A budapesti rendezvények a koronavírus világjárvány miatt az utóbbi két évben szüneteltek.
A jász öntudat megőrzését, gyarapítását új eszközökkel szolgálja az egyesület közösségi médiában való jelenléte. A jászok összetartozását fejezi ki 2005 óta az egyesület honlapja (www.jaszokegyesulete.hu) továbbá a 2011 óta működő Facebook közösségi oldala (www.facebook.com/jaszokegyesulete.hu), ahol a követők száma megközelíti a 10.000 főt. Az egyesület Instagram fényképmegosztó közösségi oldalán (www.instagram.com/jaszokegyesulete) 2015 óta páratlan szépségű jászsági fotókban gyönyörködhetünk. Az internetes közösségi oldalak gazdája az egyesület tagja, Bugyi László Guriga Jászságért Díjas fotográfus (Jászberény). Napról-napra bővül az egyesület Youtube videómegosztó csatornája (2016). Ezt az oldalt Szőrös Zoltán, az egyesület tagja (Lajosmizse) gondozza. A világhálós jelenlét révén bővült és fiatalodott az egyesület tagsága és pártolói köre. A világjárvány ugrásszerűen gyarapította internetes oldalaink kedveltségét, látogatottságát.
Az egyesület számos jászsági kezdeményezést támogatott, karolt fel. Az általános és középiskolások részére szervezett történelmi vetélkedők, a különböző hagyományőrző rendezvények, kórustalálkozók, szüreti felvonulások, népi gyermekjátékok vetélkedője, és más rendezvények közül kiemelkedik a Jász Világtalálkozók sora. A látványos külsőségekkel megrendezett kulturális seregszemlén találkoznak – évente más-más jászsági településen – az otthon élő, az elszármazott és a kirajzott (szervezett telepítés eredményeként elköltözött) jászok. A soron következő, 26. Jász Világtalálkozót Jánoshida Önkormányzata és a Jászok Egyesülete rendezi (a kényszerű járványügyi halasztások miatt) 2022. június 24-26. között.
A Jászok Egyesülete társadalmi támogatottságát és elismertségét fémjelzi, hogy kezdetben évről-évre részesült az Országgyűlés által, majd a Nemzeti Civil Alap révén odaítélt működési támogatásban. Az állampolgárok személyi jövedelemadója egy százalékának adományozásából az egyesület évente növekvő mértékű, többszázezer adóforinthoz jut (adószám: 19666024-1-41).
A Jászok Egyesülete ötévente megemlékezik újjáalakulásának évfordulójáról. A Hadtörténeti Intézet és Múzeum márványtermében megrendezett díszünnepségeken (2006, 2011, 2016, 2021) az elszármazott és otthon élő jászok közössége együtt ünnepelt.
Az egyesület törekszik elért eredményeinek összegzésére, megőrzésére. A Jászok Egyesülete történetét örökíti meg a Magunk útján (2000) és az Adósai vagyunk szülőföldünknek (2016) c. kiadvány. Az egyesület működésének papír alapú dokumentumait a Magyar Nemzeti Levéltár Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltára őrzi. Nemzeti könyvtárunk, az Országos Széchényi Könyvtár pedig a nemzeti webarchívumba mentette el az egyesület világhálós közösségi oldalainak anyagát, rendszeresen frissítve azt.
A Jászok Egyesülete Elnöksége ezúton is köszönetet mond mindazoknak, akik a száz esztendőt megért közösséget támogatták, s a további célok megvalósulását segítik.
Dr. Dobos László
a Jászok Egyesülete elnöke
***
A Jászok Egyesületéhez közelálló testvérszervezet „A Jászságért” Alapítvány, melyet 1990. december 14-én jegyzett be a Fővárosi Bíróság. Alapítója dr. Dobos László közgazdász-szociológus (Budapest-Jászágó). Az alapítvány célja a nemzeti (jász és jászsági) kulturális örökség megőrzését és gyarapítását szolgáló kezdeményezések támogatása és ösztönzése. Közhasznú szervezetként működik 1998 óta.
„A Jászságért” Alapítvány kiadványai, ösztöndíjai, pályázatai, egymillió forintos Jászságért Díja a felnevelő szülőföld támogatását célozták, célozzák. Működése során az alapítvány több tízmillió forintot fordított a jászsági kulturális értékgyarapításra.
Az alapítvány tevékenységének eredményeit a www.jaszokegyesulete.hu oldal ismerteti.
JÁSZOK EGYESÜLETE
1537 Budapest, Pf. 367.
info@jaszokegyesulete.hu
https://jaszokegyesulete.hu
https://www.facebook.com/jaszokegyesulete.hu
https://www.instagram.com/jaszokegyesulete
https://www.youtube.com/channel/UClK4ASwwx_IaSIxW-8CZwfg
bankszámla: 10200892-31411767-00000000
adószám: 19666024-1-41