A Jászság a 14. századtól az egységes megyerendszer kialakulásáig, 1876-ig közjogi és gazdasági különállással rendelkező szabadalmas közigazgatási egység. A jász öntudat alapja a területi autonómia megtartásáért vívott évszázados küzdelem.

1702-ben I. Lipót császár a Jászkunságot - mint a török uralma alól felszabadított, újszerzeményi területet - zálogba adta 500.000 rajnai forintért a Német Lovagrendnek. 1731-től a területet a Pesti Invalidus Ház birtokolta. Az ősi szabadság visszaszerzése érdekében folytatott több évtizedes küzdelem sikere az eladatottság alóli önfelszabadítás, a jászkun redemptio (ejtsd: redempció, a szabadalmas jogállás pénzbeli megváltása). Mária Terézia királynő 1745. május 6-án írta alá az ún. redemptionális diplomát, melyben megengedi a jászoknak és a kunoknak az önmegváltást. A megváltást részben kölcsönből, részben a települések polgárainak önerejéből finanszírozták. A megváltásból részt vállalókat és leszármazottaikat nevezték redemptusoknak.


A redemptióban résztvevő jászsági települések a következők voltak (a fizetett összeg sorrendjében): Jászberény, Jászárokszállás, Jászapáti, Jászalsószentgyörgy, Jászladány, Jászfényszaru, Jászjákóhalma, Jászkisér, Jászdózsa, Jásztelek (akkor: Jászmihálytelek), Jászfelsőszentgyörgy. A redemptióban részt nem vett, további mai jászsági települések: Alattyán, Jánoshida, Jászágó, Jászboldogháza, Jászivány, Jászszentandrás, Pusztamonostor.

A redemptiót követően létrejövő új közigazgatási egység, a Jászkun Hármaskerület (1745-1876) - mely a Jászságot, a Nagykunságot és a Kiskunságot foglalta magába - székhelye Jászberény lett.


Irodalom: Kele József: A Jász-Kunság megváltása, Budapest, 1904.